Ne tegyük tönkre… Nem fogjuk!

A “nagy dilemma”: van egy nagyon jó barátom/barátnőm (a továbbiakban egyszerűen “barát”), de beleszerettem. Most mi legyen? Merjek közelíteni felé? És ha nem viszonozza az érzéseimet? Ha rámegy a barátságunk…? Érdemes kockáztatni…?

Gyakran találkozok ezzel a “dilemmával”, és mindannyiszor értetlenül állok előtte, mivel akárhogy is nézem a kérdést, ez mindenféleképpen csak műbalhénak minősíthető a jobb esetekben – a rosszabbakért pedig nem is kár.

No de fejtsük ki bővebben a dolgokat – és kezdjük talán a fogalom tisztázásával:

Mi is az, hogy “barát“? Olyasvalaki, akivel nem csak alkalmilag váltunk pár szót, esetleg köszönünk, ha épp elmegyünk egymás mellett, hanem több-kevesebb rendszerességgel érintkezünk ilyen vagy olyan formában, sok mindenről, köztük bizalmas dolgokról is tudunk beszélni vele, és alapvetően jól megértjük egymást, mivel bizonyos dolgokban hasonlítunk, vagy hasonlóan gondolkodunk, hasonló az érdeklődési körünk, stb. – tehát van legalább egy tényező, ami összeköt vele.

Mi következik ebből? Az, hogy ez a tényező (vagy ezek a tényezők), ami a barátság alapját alkotja, önmagában létező, más dolgoktól és eseményektől független. Ha teszem azt a barátság alapja az, hogy mindketten szeretjük mondjuk a sci-fi regényeket, és ezekről nagyon jól el tudunk beszélgetni, akkor az teljesen független minden más tényezőtől – így például attól, hogy mondjuk mi a szakmánk, hol lakunk, mi a kedvenc ételünk… vagy épp hogy emellett esetleg szerelmesekként is szeretjük-e egymást, vagy sem.

És ebből mi következik? Az, hogy ha egy baráti kapcsolatban az egyik beleszeret a másikba, akkor minden további nélkül, nyugodtan közeledhet irányában ilyen formában is, mert a barátságot ezzel semmiképpen sem kockáztatja. Ha ugyanis az érzelmek kölcsönösek, akkor értelemszerűen csak annál jobb lesz, tehát nincs veszély. Ha pedig nem kölcsönösek, akkor sincs baj, mert az előbb említett, a barátság alapját adó tényező ettől még ugyanúgy megmarad, és még ha romantikus vonalról le is kell mondani, az alap barátság így is megmaradhat ugyanúgy, mint előtte.

A jobb esetekben. A rosszabbakért pedig nem is kár.
Amelyik “barátság” ugyanis egy ilyen csekélység miatt véget ér, az eleve sem volt már igazi barátság és/vagy a felek (vagy csak az egyik) nem voltak eléggé érettek / felnőttek / empatikusak / értelmesek, amely esetben pedig ily módon is kaptak egy intő jelet arra vonatkozólag, hogy milyen területen kell fejleszteniük magukat.

Ha azonban az alaphelyzet az, hogy az ember érettnek, értelmesnek és empatikusnak is tartja saját magát és a barátját is, a barátságukat pedig valódinak és igazinak, akkor teljesen nyugodt lehet akkor is, ha beleszeret a barátba, és minden félelem nélkül közelíthet hozzá, abban a biztos tudatban, hogy semmiképp sem veszíthet. Ha kölcsönös az érzés, akkor azért, ha meg nem, akkor azért, mert érett, értelmes és empatikus emberek esetében a barátság mindenképpen megmarad.

Mi több, az ilyen barátságok még azt is túlélik, ha ténylegesen összejön, de aztán idővel szakítással is végződik a szerelem.

Mondom mindezt saját tapasztalatból. Háromszor is voltam úgy, hogy egy barátba szerettem bele. Ebből két esetben az érzés egyszerűen nem volt kölcsönös; tisztáztuk, tudomásul vettük, túlléptünk rajta, de a barátság megmaradt. A harmadik esetben kölcsönös volt az érzés, összejött, de egy idő múltán véget ért, és szerelmi téren szétváltak ugyan az útjaink, de baráti téren nem.

Konklúzió: ha épp egy ilyen helyzetben vacillálsz, akkor gondold végig a két kritikus tényezőt: valóban jó barátok vagytok-e, és valóban értelmes, felnőtt, megértő emberek vagytok-e mindketten. Ha mindkét tényezőre magabiztos, szívből jövő igennel tudsz felelni, akkor hajrá, hisz’ nincs mitől félned. 🙂

Ha pedig valamelyikre is nemet kell mondanod, akkor mindenekelőtt azon gondolkodj el, hogyan lehetne javítani a kérdéses területen, majd láss is neki a javításnak, majd idővel gondolkodj el újra a kérdésen. Ha immár igennel tudsz felelni, akkor lásd előző bekezdés vége, ha pedig még mindig nem, akkor dolgozz tovább a fejlődésen/fejlesztésen.