Tyrannosaurus Ex – avagy a múltbéli mumus

Az ex. Hacsak nem úgy talál egymásra két ember, hogy mindketten Az Elsők egymásnak az életben, akkor teljesen természetes, hogy legalább az egyik félnél van belőle legalább egy – de többnyire persze mindkettőnél szokott lenni, általában több is. Elvégre mindenkinek van múltja.

Valamilyen oknál fogva azonban ez a tényállás mégis sokaknak szúrja a szemét, méghozzá indokolatlan mértékben. Többször is hallottam már azt a teljesen képtelen és abszurd nézetet, miszerint “nem természetes”, ha az ember szakítás után is rá mer nézni az exére, vagy netalán még szóba is áll vele. Mi több, egyeseknek olyan mérvű féltékenységi rohamokat tudnak okozni az exek, ami már túlmegy minden határon.

Életből vett, megtörtént példa, csak a neveket változtattam meg: adott volt egy pár, Niki és Sándor. Remekül megvoltak jó ideig, de aztán úgy hozta az élet, hogy szerelmi téren elváltak ugyan az útjaik, de mivel már a szerelem előtt is barátok voltak, a barátságot a szakítás után is megőrizték. A szimpla baráti-emberi érdeklődés síkján érintkeztek, leveleztek, időről időre találkoztak is. Barátilag. Egyik fél sem akart többet. Aztán Sándor talált magának egy másik párt, Szandrát, aki eleinte furcsállta ugyan ezt a továbbra is fennálló barátságot, de idővel megszokta és elfogadta, mivel látta, hogy nincs mitől félnie – sőt, maga is megismerkedett és szó szerint megbarátkozott az exszel (Nikivel), így immár hármasban is találkoztak, beszélgettek.

Aztán Niki is talált magának egy másik párt, Bélát.

Béla azonban nem csak hogy furcsállta, de zsigeri gyűlölettel, vehemensen ellenezte ezt a barátságot, és hiába telt az idő, ő nem volt hajlandó észrevenni a nyilvánvalót, vagyis hogy senki, sem Sándor, sem Niki nem akart eddig sem, és most sem többet egymástól a barátságnál. Béla dührohamokat kapott az ex (Sándor) nevének puszta említésére is, (holott még csak nem is találkozott vele élőben soha) és a környezetén vezette le az indulatait… holott Niki szerint Béla egyéb tekintetben “nagyon rendes és normális ember”.

FéltékenységNos, ez még akár igaz is lehet, de ez a viselkedés semmiképpen sem rendes, és főleg nem normális. Sokkal inkább primitív, buta és gyerekes – az (ön)bizalomhiány égbekiáltó jele.

Aki ugyanis bízik saját magában és a párjában is, az nem rendez ilyen jeleneteket. Miért? Mert tudja, hogy a párja vele akar lenni, ezért is van vele, és ezért sincs az exével. Ezért is ex az ex. Bízik a párjában – és bízik saját magában is, vagyis tudja magáról, hogy ő valóban egy derék, jóravaló, gondoskodó, figyelmes, szeretetteljes, stb. ember, akitől a párja megkap mindent, amire vágyik, akivel mindent megbeszélhet, stb., és éppen ezért nem is fogja sem megcsalni, sem pedig otthagyni, hiszen őt akarja és nem mást.

Közhely, de annál inkább igaz, hogy a jó párkapcsolat egyik alappillére a kölcsönös bizalom. Ha az nincs meg, akkor onnantól veszett fejsze nyele az egész, mert rendre fel fognak bukkanni újabb és újabb olyan szituációk, ahol ez a bizalmatlanság a felszínre tör, és egyre komolyabb viharokat okoz. Ennek szemléletes példája az ex elfogadására való képtelenség is.

Ha ugyanis bárkiben ilyen mértékű, irracionális indulatokat vált ki a párja exe, az minden esetben a bizalomhiányra vezethető vissza: az illető egy vagy több olyan tényezőt vél felfedezni az exben, amiről – önbizalomhiány esetén – úgy gondolja, hogy azt ő maga nem tudja megadni a párjának, vagy nem olyan mértékben, és/vagy – a másikba vetett bizalom hiánya esetén – azt feltételezi, hogy ez(ek) a tényező(k) már elég(ek) ahhoz, hogy a párja adott esetben újra visszaszédüljön az ex karjaiba.

(A korrektség kedvéért ezen a ponton persze meg kell jegyeznünk, hogy ritka esetben ez a félelem valóban lehet megalapozott – azonban ezekért az esetekért nem is kár. Ha ugyanis a partner valóban ennyire megbízhatatlan és/vagy ha az ember maga nem tud vagy nem akar megfelelni a szóban forgó elvárásoknak, akkor a kapcsolat amúgy is csak szenvedéssel járna: ha az elvárások ésszerűek, akkor a partner szenvedne, amiért “még ennyit sem várhat el” a másiktól, ha pedig ésszerűtlenek, akkor a másik szenvedne, amiért a partneréből ennyire látványosan hiányzik a józan belátás. Ebben az esetben mindkettejüknek jobb is, ha a partner szépen visszatér az exéhez, a másik pedig keres magának valaki mást.)

 Itt jönnek azonban képbe a kedvenc tényezőim, jelesül az érettség, értelem és empátia. Aki ugyanis birtokában van ezeknek, az könnyedén átlátja, hogy senki sem tökéletes. Mindenkinek megvannak az erényei és a hibái; neki magának, a párjának és az exnek is. Tisztában van vele, hogy lehet ugyan, hogy az ex jobb volt ebben meg abban, de ugyanakkor azzal is, hogy ő maga meg abban meg ebben jobb. Tudja azt is, hogy az exnek olyan hibái voltak – neki magának meg ilyenek, a párjának meg amolyanok. És azt is, hogy ezekkel együtt fogadják el egymást.

Mi következik ebből? Az, hogy ha elfogadom a páromat úgy, ahogy van, és tudom róla, hogy ő is elfogad engem úgy, ahogy vagyok, és így szeretjük egymást, és éppen ezért is vagyunk együtt, értelemszerűen, akkor eleve nem féltékenykedek rá – úgy általában sem, és konkrétan az exe(i) viszonylatában sem. Cserébe pedig nem kell szenvednem az ő féltékenykedéseitől sem, ugyanezen okok miatt, amelyekkel ő is tisztában van velem kapcsolatban.

Következik belőle továbbá az is, hogy az sem normális, ha valaki a féltékenykedést tartja a szerelem mércéjének, mondván, hogy aki nem féltékenykedik, az nem is szeret igazán. Nos, a fentiek fényében erről is könnyen belátható, hogy miért úgy ostobaság ez a kijelentés, ahogy van.

 Kézenfekvő tehát a konklúzió: őszinte szereteten, bizalmon és barátságon alapuló kapcsolatban féltékenység egyszerűen nem létezik, és ebből következően az exek esetleges felbukkanása és/vagy a velük való, akár rendszeres kapcsolattartás sem okoz semmiféle problémát. Elvégre a felek egymást akarják és nem mást, és ezzel kölcsönösen tisztában is vannak. Emellett pedig értelemszerűen lehet – sőt, kifejezetten érdemes és ajánlatos – beszélgetni és barátkozni másokkal is… az exekkel is, amint azt Niki, Sándor és Szandra példája is ragyogóan szemlélteti.

Advertisements
Kategória: Kapcsolatok, Pszichológia
Címke: , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Barátkozni mindig lehet « Eszmetár

Itt szólj hozzá :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s