Három beszólás öt perc alatt

Szerző: Rafi d’Angelo

Általában fejhallgatóval a fejemen megyek mindenhova, de ez alkalommal mégis a táskámban hagytam és helyette inkább egy könyvet olvastam a telefonomon, mivel kellően gyér volt ehhez a gyalogosforgalom. Ahogy ballagtam a járdán, az egyik kereszteződésnél egy fiatal, barna bőrű nő fordult be az útvonalamra nem sokkal előttem. Azonos tempóval haladtunk, de mivel fényes nappal volt és ő jó tíz lépéssel járt előttem, nem éreztem szükségét annak, hogy lelassítsak vagy lemaradjak mögötte, hogy több teret hagyjak neki. Sötétben persze igyekszem inkább lemaradni nők mögött, hogy ne érezzék fenyegetőnek a jelenlétemet.

Haladtunk tehát egymás mögött és elértünk a következő sarokra. Volt ott egy bódé és mellette állt egy pasas, aki odaszólt a nőnek:

– Lassíts, anyukám, hova sietsz? Ma nem kell dolgoznod, megállhatsz csevegni egy kicsit.

A nő nem lassított, csak annyit válaszolt, hogy “Edzeni megyek”. Zöld volt a lámpa a gyalogátkelőnél, így én sem lassítottam.

Egy háztömbbel később egy fiatal srác biciklizett felénk a járdán.

– Na mizu, picurka? – kérdezte.

A nő nem válaszolt.

– Ha már néztél, mondhatnál is valamit, beképzelt picsa!

Mentünk tovább.

A következő háztömb közepe táján egy idősebb férfi jött felénk. Kedves mosolyt villantott a nő felé és azt mondta:

– Mosolyogjon, ifjú hölgy, olyan szép napunk van.

Nem tudom, elmosolyodott-e a nő, de mindenesetre mentünk tovább és el is értünk az edzőteremhez, ahova ő tartott. Be is ment oda, én pedig mentem tovább a saját úticélom felé, azon tűnődve, hogy ha mindössze öt perc alatt ennyien zaklatják egy átlagos napon, akkor vajon mi mindent kell még elviselnie az idő fennmaradó részében…?

A három beszólóból csak egy volt ténylegesen agresszív. A másik kettő inkább tűnt kedvesnek és ténylegesen bókolni vágyónak. Annak a fajtának tűntek, akik online felületeken vitatkoznak nőkkel a beszólogatásról, mondván, “Nem vagyunk mi mind rosszfiúk. Hát már bókolni sem szabad? Már tényleg kedves dolgokat sem mondhatunk?”

Nem. Tényleg nem. Ezen a mindössze öt percen még én is felhúztam magam, pedig csak úgy esett, hogy a nő mögött baktattam, és történetesen épp nem volt rajtam fejhallgató. El tudod képzelni, milyen lenne, ha egész életedben minden áldott nap ezt az öt percet kéne átélned újra és újra? Senki nem vágyik arra, hogy minden nap, reggeltől estig idegenek beszéljenek hozzá – teljesen függetlenül attól, hogy konkrétan mit mondanak.

Szóval nem, nem mondhatsz semmit. Egy szemernyivel sem lesz rosszabb az életed attól, ha nem bókolhatsz idegen nőknek az utcán, ám az övékét nagyságrendekkel jobbá teheted a hallgatásoddal. Szóval hallgass és egyszerűen hagyd békén, hogy nyugodtan mehessen a dolgára.

Forrás: GeekXGirls