Felejtsd el az újraolvasást – 8 tipp a hatékonyabb tanulásért

Szerző: Joseph Stromberg

Benjamin Lowy/Reportage by Getty Images

A legtöbb diák egy teljesen értelmetlen módszerrel próbál tanulni.

Ezt állapította meg Henry Roediger és Mark McDaniel, a St. Louis-i Washington Egyetem két pszichológusa, akik együtt összesen 80 éve kutatják a tanulás és az emlékezet rejtelmeit. Legfrissebb eredményeiket Peter Brown íróval közösen szerzett könyvükben, a Make It Stick: The Science of Successful Learning-ben (kb.: Jegyezd meg: A sikeres tanulás tudománya) adták közre.

Mint kiderült, a legtöbb diák főként a könyvei és a jegyzetei újraolvasása útján próbál tanulni; a pszichológusok laborkísérleteinek ill. a diákok körében végzett éles megfigyeléseinek eredményei azonban egyaránt azt mutatják, hogy ez egy borzasztóan rossz hatásfokú módszer. Az aktív tanulási stratégiák – így például tanulókártyák használata, vázlatrajzok készítése és az önmagunknak feltett kérdések – ennél sokkal hatékonyabbnak bizonyultak. A különböző témakörök vegyítése ill. a tanulási folyamat hosszabb időkereten belüli elosztása szintén jó ötletnek bizonyult.

Az alábbiakban McDaniel nyolc pontban összefoglalt, a kutatási eredményeire alapozott javaslatait olvashatjátok.

1.) Felejtsd el a puszta újraolvasást

Photofusion/UIG via Getty Images

Mint észrevettük, a legtöbb diák egyszerűen csak újraolvassa az olvasmányokat és a jegyzeteit; legtöbbjük maga is megerősítette, hogy igen, valóban ez a legfőbb tanulási módszere.

A kutatási eredmények azonban egyértelműen jelzik, hogy ez a fajta puszta ismétlés csak nagyon kevéssé segíti elő a tanulást és a maradandó emlékképződést. Saját vizsgálataink is azt mutatják, hogy azok a hallgatók, akik újraolvastak egy adott tananyagot, semmivel sem bizonyultak hatékonyabb tanulóknak azoknál, akik csak egyszer olvasták el azt.

Amikor az ember először olvas el valamit, nagyon sok mindent megért és leszűr belőle. Amikor azonban újraolvassa ugyanazt a szöveget, azt már végig az “igen, igen, ezt már tudom” érzésével teszi. Másodjára tehát már nem dolgozza fel mélységeiben az anyagot, és nem is hámoz ki belőle még több részletet. Sok esetben az újraolvasás kifejezetten felszínes – és még alattomos is, mivel abba az illúzióba ringat, hogy jól tudod és átlátod az anyagot, elleplezve a tudásod még meglévő hézagait.

2.) Faggasd magad minél többet

Aram Boghosian – The Boston Globe via Getty Images

Lényegesen jobb módszer ehelyett az, ha elolvasod az anyagot egyszer, aztán arra vonatkozó kérdéseket teszel fel magadnak; használhatod erre a célra a tankönyvek saját kérdéseit éppúgy, ahogyan megfogalmazhatod természetesen a saját kérdéseidet is. A tanulást és az emlékképződést ugyanis a leginkább az információ újbóli lekérdezése, előhívása segíti elő.

Még ha egyik-másik kérdésre nem is tudsz válaszolni vagy épp rosszul válaszolsz rá, még annak is megvan az az előnye, hogy ezáltal részletes képet kapsz arról, hogy pontosan hol hézagos a tudásod, mit kell még átismételned – és ezáltal is hatékonyabban tanulhatsz.

Mi több, a kérdések hozzásegítenek a tudásod elmélyítéséhez is. Ha például az ókori világ történelméről tanulsz, és ezen belül is mondjuk arról, hogy Athén és Róma élénk kereskedelmet folytattak egymással, akkor itt állj meg egy kicsit és tedd fel magadnak a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is kereskedtek egymással. Miért építettek hajókat és járták a tengert? És persze ne mindig csak a miértekre kérdezz rá magadnál, de a mitekre, a hogyanokra és minden más egyébre is.

Az ilyen kérdések ugyanis kifejtős választ, alaposabb magyarázatot igényelnek; ezek átgondolásával és megfogalmazásával is csiszolódik az anyag a fejedben, jobban megérted, jobban rögzül és tovább meg is marad. Ahelyett tehát, hogy egyszerűen csak újraolvasnád az anyagot vagy még egyszer átsiklanál rajta, állj meg és tegyél fel magadnak kérdéseket. Így sokkal jobban megértheted és átláthatod az anyagot.

3.) Kösd össze az új tudást a már meglévővel

Hasznos stratégia az is, ha úgy olvasod újra az anyagot, hogy folyamatosan kapcsolatokat keresel a leírtak és a már meglévő ismereteid között. Ez is – a régi és az új tudás összekapcsolása – nagyban fokozza a tanulás hatékonyságát.

Tegyük fel például, hogy épp a neuronok közti elektromos ingerületátvitelről tanulsz. Ezekről tudjuk egyebek mellett azt is, hogy ha a neuront egy zsíros burok – az ún. myelin hüvely – veszi körül, úgy az nagyban javítja a neuron ingerületátviteli képességét.

Összehasonlíthatod ezt például egy kerti locsolócsővel, amiben alapesetben gyorsan folyik a víz, de ha valahol kilyukad a cső, úgy ott már szivárgás lesz és gyengül az áramlás. És a dolog lényegét tekintve valóban pont ugyanez történik velünk is, ahogy öregszünk: a myelin hüvelyek lebomlanak és így az átvitel is lelassul.

Quasar/Wikimedia Commons

4.) Rajzold le az információt

Jó stratégia az is, ha diagramokat, modelleket vagy folyamatábrákat készítesz. Az egyik bevezető pszichológia-kurzuson például nagyon jól lehet szemléltetni a klasszikus kondicionálás menetét egy folyamatábrával. Olvashat is persze sokat az ember erről a témáról, de ha valóban meg akarja érteni, hogy aztán később például majd a vizsgán is hibátlanul vissza tudja adni, kitérve annak a különböző aspektusaira is, akkor bizony jól teszi, ha megpróbálja folyamatábrába is rendezni.

Általánosabban fogalmazva, minden aktív tanulási módszer – melynek során te magad teszed érthetővé az anyagot saját magad számára – nagyon sokat segít a tanultak tényleges rögzítésében. Ilyenkor ugyanis ténylegesen foglalkozol a dologgal, elmerülsz benne, és nem csak passzívan szemléled kívülről.

5.) Használj tanulókártyákat

Deb Stgo

Szintén egy jó, aktív módszer például a tanulókártyák használata is. Fontos azonban, hogy azokat se vedd ki a pakliból, amelyekre egyszer már tudtad a választ.

Sokan ugyanis, ha tudják a helyes választ egy kártyára, akkor azt ki is veszik a paklijukból. Ez azonban, mint kiderült, nem egy jó ötlet, mivel az emléklehívás többszöri megismétlése is fontos annak a maradandó rögzítéséhez. Érdemes tehát benne hagyni a pakliban azokat a kártyákat is, amelyekre egyszer már tudtad a helyes választ, hogy újra és újra találkozhass velük. Ettől persze gyakorolhatod még külön is azokat, amelyekre még nem volt meg a helyes válasz, de a megbízható tanulás érdekében fontos, hogy újra és újra találkozz azokkal is, amelyikeket egyszer már tudtad.

Más szóval, természetesen kell ismételni is, nem mondjuk, hogy nem – csak épp ezt céltudatosan kell tenni. Csak a céltalan, pusztán önmagáért való ismétlés az, ami nem vezet sehova.

6.) Felejtsd el az utolsó pillanatot

Johannes Simon/Getty Images

Nagyon sok diák halasztja mindig az utolsó pillanatra a tanulást és próbálja aztán a vizsga előtti utolsó estén magába zsúfolni a teljes anyagot. A kutatások azonban azt mutatják, hogy ez nem segíti elő az információ hosszú távú megjegyzését. A másnapi vizsgán még éppen átvergődheted magad így, de a félév végére már nem sok marad majd belőle, a következő évre pedig, amikor szükséged lenne rá a következő kurzushoz, már egyáltalán semmire nem fogsz emlékezni belőle.

Főleg a statisztika kurzusokon gyakori ez. Jönnek vissza a hallgatók az új félévre – és semmire sem emlékeznek az előző félévből, mert mindannyian így készültek a vizsgáikra.

Ennél sokkal jobb az, ha nagyobb időkereten belül, tagoltan, szakaszosan ismételed át az anyagot. Gyakorolsz egy kicsit egyik nap, aztán elrakod a tanulókártyáidat, majd másnap megint előveszed őket, aztán két nappal később megint. Egyik tanulmány a másik után mutatja ki újra és újra, hogy mennyire fontos a tanulnivaló időbeni elosztása, illetve a tanulási szakaszok közti szünetek.

7.) Tanári oldalról is fontos a megfelelő tagolás és adagolás

Andy Cross/The Denver Post via Getty Images

Van azonban tanulság a könyvünkben a tanárok számára is. Főleg annak tekintetében, hogy az oktatási rendszerünk hajlamos előnyben részesíteni az információhalmazok egyben való tálalását.

Egy átlagos kurzus úgy néz ki, hogy az első napon vesztek egy témát, aztán a másodikon egy másikat, majd a harmadikon egy harmadikat. Ez az egyben tálalt információhalmaz. Átrágjátok rajta magatokat az elejétől a végéig – anélkül, hogy menet közben időről időre elővennétek és újra átismételnétek a korábbi, egyszer már átvett anyagrészeket is.

A tanárok számára tehát a tanulság az, hogy néhány nappal vagy héttel később újra oda kell tenni a diák elé a korábbi anyagot. Ez természetesen többféleképpen is megoldható. Itt a Washington Egyetemen például vannak olyan tanárok, akik bár hetente iratnak teszteket a diákjaikkal, de azelőtt mindig csak az adott hét anyagát kérték számon. Most azonban már rákérdeznek a két-három héttel korábbi dolgokra is. Az egyik pszichológiatanár pedig gondosan fordít időt minden egyes előadásán arra, hogy újra elővegyen néhány nappal vagy héttel korábban vett anyagrészeket is.

Meg lehet ezt oldani házi feladattal is. Főleg statisztika-kurzusokon gyakori például, hogy csupa egyforma, azonos kategóriába tartozó házi feladatot adnak. Ha tehát épp korrelációt tanulnak, akkor a házi feladat is kizárólag korrelációs feladatokból áll. A következő héten aztán jön a t-próba, és természetesen a házi feladatok is csak a t-próbát járják körül. Kutatásaink során azonban arra jutottunk, hogy nagyban elősegíti a tananyag hosszú távú megjegyzését az is, ha a házi feladatot megspékelik a két-három héttel korábbi anyagrészletekhez tartozó feladatokkal is.

Mi több, már a tanórák megtervezésekor is figyelembe lehet venni ezt a tényezőt. Tegyük fel például, hogy van egy művészettörténeti kurzusod. Én egy ilyen kurzus keretében tanultam Gauguinről, láttam is tőle sok festményt. Aztán jött Matisse, tőle is sok festmény. Tanárok és diákok egyaránt hajlamosak azt hinni, hogy ez egy jó módja annak, hogy megismerkedhessünk a különböző festők egyéni stílusával.

A kísérleti tanulmányok azonban azt mutatják, hogy ez egyáltalán nem igaz. Sokkal jobb ehelyett az, ha mutatunk a hallgatóknak csak egy képet az egyik festőtől, aztán egyet egy másiktól, majd megint egy másikat megint egy másiktól, aztán kezdjük megint elölről, az első festő egy másik képével, és így tovább. Az ilyen kevert, vegyített tálalásból sokkal jobban tudnak tanulni a diákok és jobban tudják alkalmazni a tudásukat olyan festmények esetében is, amelyekkel előzőleg még nem találkozták, pontosan azonosítva azoknak az alkotóit – a vizsgán is.

És ez a megközelítés minden területen alkalmazható. Térjünk csak vissza megint egy kicsit a statisztikához: a magasabb szintű kurzusokon – akár a valóságban – már nem mondják meg előre, hogy milyen statisztikai feladat leselkedik most épp rád – magadnak kell rájönnöd, hogy melyik módszert kell alkalmaznod. Ezt pedig csak akkor tanulhatod meg igazán hatékonyan, ha már korábban is találkoztál különböző típusú feladatokkal egymás után, és így egyben rutint is szereztél annak megállapításában, hogy milyen problémákat milyen eszközökkel, milyen megközelítéssel lehet megoldani.

8.) Nincsenek “matekos” emberek

Christopher Furlong/Getty Images

Nagyon érdekes Carol Dweck munkája (Stanford) is; ő ugyanis azt találta, hogy a hallgatók fejében jellemzően kétféle kép él a tanulásról.

Az egyik a fixált tanulási modell, amely lényegében arról szól, hogy az embernek van egy adott mértékű tehetsége egy adott területen – például a kémiához vagy a fizikához -, és abban mindaddig jól is fog teljesíteni, amíg el nem éri a határait. Onnan továbblépni már túl nehéz és azon túl már nem is fog jól teljesíteni.

A másik ezzel szemben a fejlődési modell, mely szerint a tanuláshoz hatékony stratégiák kellenek, időt kell szánni a feladatok elvégzésére és elmerülni a témában. Így fokozatosan fejleszted a képességeidet és lépésről lépésre tolod ki egyre jobban a határaidat az adott területen.

Mint kiderült, a diákok tényleges teljesítménye valóban szoros összefüggésben állt azzal, hogy e két szemlélet melyike szerint álltak a tanuláshoz. A “fejlődéspártiak” kitartottak a szemléletük mellett, nem adták fel a nehézségek ellenére sem, és jellemzően jól teljesítettek a nagyobb kihívást jelentő kurzusokon is – ellentétben a fixált szemléletűekkel.

Ebből pedig tanárok számára az a tanulság, hogy érdemes elmondani a diákoknak azt is, hogy a fejlődési modell írja le jobban a valóságot – tényleg -, mivel ennek nyomán a diákok nagyobb eséllyel próbálnak ki új tanulási módszereket, tartanak ki a kurzusaik mellett és végeredményben jobb, hatékonyabb tanulókká is válnak. A konkrét megközelítés már egyéni preferencia, képesség és intelligencia függvénye – lényeg, ahogy szeretjük ezt megfogalmazni, a hatékony tanulás.

Forrás: Vox