A nem vallásosak számára az erkölcsiség az empatikus kölcsönösség egyszerű, “az aranyszabály”-ként is ismert alapelvére épül.
Szerző: Phil Zuckerman
Több gyereket nevelnek fel “istentelenül” az USA-ban ma, mint bármikor korábban az ország teljes történetében. Bár még mindig kisebbségi csoportnak számítanak a Pew Research Center 2012-es felmérésében magukat “semmi konkrétban nem hívők”-ként azonosítók, ez a helyzet jelenleg is változóban van, mivel egyre többen azonosítják magukat így.
Míg – több közelmúltbeli felmérés egybevágó adatai szerint – az ’50-es években az amerikaiaknak még csak kevesebb, mint 4%-a mondhatta el magáról azt, hogy nem vallásos családban nőtt fel, egy 2012-es felmérés azt mutatta, hogy az 1970 után születetteknek már 11%-a nőtt fel vallásmentes otthonban. Így már érthetővé válik az is, hogy napjainkban miért vallja magát nem vallásosnak az amerikai felnőttek már 23%-a, ill. a 18-29 éves korcsoport 30%-a.
És hogy hogyan is lehet tisztességes, becsületes gyerekeket nevelni közös ima és hittanleckék nélkül? Elég egyszerűen, a jelek szerint.
Vern Bengston, a USC gerontológia- és szociológia professzora közel 40 éve felügyeli a “Generációk longitudinális felmérését” (Longitudinal Study of Generations), amely mára az USA legnagyobb, számos különböző generációcsoportot átfogó kutatási folyamatává nőtte ki magát vallás és családi élet témakörében. Ennek az eredményei pedig egytől egyig rácáfolnak azokra az egyes vallásos csoportok körében elterjedt sztereotípiákra, melyek szerint a vallás nyújtotta támasz, útmutatás és védelem nélkül felnevelt gyerekek diszfunkcionálissá, nihilistává és eltévelyedettá válnának.
Felfigyelvén a nem vallásos amerikaiak egyre gyarapodó számára, Bengston 2013-ban bevonta felmérésébe a szekuláris családokat is annak érdekében, hogy megvizsgálhassa, hogyan alakul a családi élet, és milyen kölcsönhatásokban állnak egymással az egyes nemzedékek a nem vallásosak körében.
Az eredményen pedig maga is meglepődött: kiderült ugyanis, hogy a nem vallásos családok nagyon összetartóak, jellemző az érzelmi közelség a szülők és a gyermekeik között, és különös hangsúlyt fektetnek a erkölcsi értékek és etikai standardok átadására is.
Mint mondta, “a nem vallásos szülők gyakran még következetesebbek és szenvedélyesebbek is voltak az etikai elveiket illetően, mint a felmérésünkben résztvevő ‘vallásos’ szülők némelyike. A nem vallásosak legtöbbje a jelek szerint tisztességes életet él, célokat tűz ki maga elé, és látja is értelmét az életének.”
Saját, szekuláris amerikaiak körében jelenleg is folyamatban lévő felmérésem eddigi eredményei – egybehangzóan számos másik, a közelmúltban szintén a szekuláris kultúra vizsgálata felé fordult társadalomkutató eredményeivel – is megerősítik, hogy a nem vallásos családi életet tökéletesen kitöltik a saját erkölcsi értékei és etikai alapelvei. Ezek közül is a legjelentősebbnek a következők bizonyultak: racionális problémamegoldás, személyes önállóság, független/önálló gondolkodás, a testi fenyítés mellőzése, “kérdőjelezz meg mindent”-szellemiség és empátia (ez utóbbi messze a legjelentősebbnek bizonyult mind közül).
A nem vallásosak számára az erkölcsiség egy rendkívül egyszerű, “az aranyszabály”-ként is ismert alapelvre épül: bánj úgy másokkal, ahogyan te is szeretnéd, ha veled bánnának. Ez egy ősi, egyetemes imperatívusz, amely nem igényel semmiféle természetfelettibe vetett hitet. Ahogy azt egy ateista anyuka is megfogalmazta: “Lényegében azáltal tanítjuk meg a jó és a rossz megkülönböztetésére, hogy empátiára neveljük, a többiekkel való együttérzésre. Hogy mindig át tudja érezni, hogyan hat másokra mindaz, amit mond és tesz. Ehhez pedig semmi szükség Istenre.”
“Ha teljes egészében Istenre alapozod az erkölcsiségedet” – tette még hozzá -, “akkor mit csinálsz majd, ha egyszer megrendül a belé vetett hited? Talán hirtelen összeomlik vele együtt az erkölcsi érzéked is? Mi úgy tanítjuk a gyermekeinket, hogy […] bármerre is fordulnak később az életük során, még ha akár fel is vennének esetleg valamilyen vallást, ez a rendszer akkor is stabilan megmarad nekik.
A szekuláris gyermeknevelés eredményei egészében nézve is egyértelműen pozitívak. Több felmérés is megerősítette, hogy a nem vallásos tiniket sokkal kevésbé érdekli a “menő arcok” véleménye, mint vallásos kortársaikat, és – velük ellentétben – nem is éreznek különösebb késztetést arra, hogy hozzájuk hasonuljanak. Mi több, a Duke Egyetem 2010-es felmérése arra is rámutatott, hogy ezek a tinik a későbbiekben, “istentelen” felnőtteké érve is kevésbé hajlanak a rasszizmusra, mint vallásos társaik. Több pszichológiai tanulmány is megerősítette, hogy a nem vallásos felnőttek jellemzően kevésbé haragtartóak, bosszúvágyóak, nacionalisták, militánsak és autoriterek, mint a vallásosok – és toleránsabbak is.
Újabb felmérések kimutatták azt is, hogy a vallás nélkül felnevelt gyerekek többnyire felnőttként sem vesznek fel semmilyen vallást – és talán elfogadóbbak is. Emellett nagyobb valószínűséggel értik meg és fogadják el a tudományos eredményeket (pl. evolúció, globális felmelegedés), támogatják a nők és a homoszexuálisok egyenjogúságát. Árulkodó adat továbbá a kriminalisztika területéről az is, hogy a börtönöket kezelő szövetségi hivatal ’90-es évek végéről származó adatai szerint szinte egyáltalán nem lehetett ateistákat találni az elítélt bűnözők között, mivel mindössze fél százalékos arányban képviseltették magukat a rácsok mögött. Ez is alátámasztja tehát azt a kriminológia területén már több mint egy évszázada dokumentált tényt, hogy a nem vallásosak sokkal kevésbé hajlamosak a bűnelkövetésre.
Jelentőségteljes, szintén ide kapcsolódó tény továbbá az is, hogy napjainkban éppen azok a demokratikus országok büszkélkedhetnek a legalacsonyabb erőszakos bűnözési rátával és a legmagasabb társadalmi jóléttel, ahol a legalacsonyabb a vallásos hit és elkötelezettség szintje. Ilyen például Svédország, Dánia, Japán, Belgium és Új-Zéland. Ha a nem vallásos emberek nem tudnának jól funkcionáló, tisztességes felnőtteket nevelni a gyermekeikből, akkor az értelemszerűen szörnyű társadalmi katasztrófát eredményezne bármely országban, ahol többségbe kerülnek. A valóság azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatja.
Nem vallásos szülőként és a szekuláris kultúra afféle szakértőjeként magam is jól ismerem azt az aggodalmat, ami néha minden tényállás dacára is rátör egyes szekuláris amerikaiakra, hogy vajon nem követnek-e el hibát azzal, ha vallás nélkül nevelik fel a gyermekeiket? Nos, ezennel mindenki megnyugodhat, mivel erre a kérdésre minden tényadat abszolút egyértelmű és egybehangzó tanúsága szerint egy nagyon is világos “nem” a válasz. A vallás nélkül felnevelt gyermekek egyáltalán nem szenvednek hiányt erényekben és jó tulajdonságokban, és meleg, szívélyes fogadtatást érdemelnek az amerikai társadalom egyre gyarapodó csoportjaként.
Phil Zuckerman a szociológia és a szekuláris tanulmányok professzora a Pitzer Főiskolán, valamint a “Szekuláris élet: Új válaszok régi kérdésekre” (“Living the Secular Life: New Answers to Old Questions”) c. könyv szerzője.
Eszmetár 