Barátkozni mindig lehet

Cicák barátságEgy ismerősöm egyszer elcsodálkozott azon, hogy én nős ember létemre nem átallok más lányokkal is kommunikálni rendszeresen – élőben és neten egyaránt. Majd ugyanez az ismerősöm kicsivel később halálra rémült, amikor a barátnője majdnem rajtakapta, hogy egy másik lánnyal vált emaileket – holott nem akarja megcsalni a barátnőjét, egyszerűen csak barátilag beszélget a másik lánnyal, és a barátnő sem féltékeny típus. Akkor mi is itt a gond…?

És ez természetesen nem egy egyszeri, különleges, elszigetelt jelenség, hanem épp ellenkezőleg, számomra legalábbis megdöbbentően elterjedt (és természetesen ugyanígy létezik fordított felállásban, fiúkra vonatkozóan is), holott akárhogy is forgatom, bárhonnan is nézem, mindenféleképpen csak és kizárólag alaptalan műbalhét látok benne, és azon kívül semmi egyebet. Értelmes, érett emberek közti kapcsolatban ilyen probléma fel sem merül. Elvégre az alapképlet igen egyszerű:

 1.) Én szeretlek téged, ezért vagyok veled (és nem mással).

2.) Te szeretsz engem, ezért vagy velem (és nem mással).

3.) Mi szeretjük egymást, ezért vagyunk együtt (és nem mással).

 Mi következik ebből? Az, hogy a felek azért vannak egymással, mert egymással akarnak lenni, nem mással – mert egymás szeretik. Egyszerű, mint egy pont. Akkor tulajdonképpen miért is kell ügyet csinálni abból, ha bármelyik fél is ápol egyéb emberi (baráti) kapcsolatokat is…? Hiszen az ember társas lény, igényli, hogy több mindenkivel is beszélhessen, találkozhasson.

Persze egyértelmű a válasz: akik ebből ügyet csinálnak, azok értelemszerűen attól tartanak, hogy ha a párjuk másokkal is kommunikál, akkor ennek következtében majd jól meg is csalja őket – vagy pedig neki fogja elcsavarni a fejét valaki más.

Ezzel a gondolkodásmóddal több probléma is van.

Egyrészt az, hogy nem veszi figyelembe a fent említett alapképlet három pontját. Mert ugye ha figyelembe venné, akkor már eleve nem létezne a probléma.

Másrészt az is, hogy a másikba vetett bizalom jelentős hiányáról árulkodik – hiszen abból a feltevésből indul ki, hogy a másikban nem lehet megbízni, mert az nem tudja, mit is akar, vagy egyéb problémák vannak vele, amelyek miatt egyik partnertől a másikra jár és/vagy ami miatt bárki elcsavarhatja a fejét.

Ez a feltevés pedig mindjárt két kérdést is felvet:

1.) Ha tényleg ilyen az illető, akkor miért is kellett összejönni vele egyáltalán? Elvégre láthatólag csak a baj van vele, nem lehet bízni benne, és így hosszú távra tervezni sem.

2.) Ha nem ilyen, és tudjuk, hogy megbízható, akkor mégis mitől félünk? Netalán attól, hogy összefut majd valaki még nálunk is jobbal, és ugyan ki ne cserélné le a rosszabbat a jobbra, ha teheti…?

Nos, ezt az utóbbi esetet úgy nevezik – alapvetően -, hogy önbizalomhiány. Ami azonban szintén igen könnyen orvosolható egyrészt a már többször is említett alapképlet három pontjának többszöri végiggondolásával, másrészt pedig annak a felismerésével, hogy senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái, ki ebben jobb, ki abban, ki ebben rosszabb, ki abban. Bárki is tehát csak bizonyos területeken lehet jobb, másokon meg rosszabb, így az “objektíve jobb” kategóriája bizony igen nehezen értelmezhető. Fejlődni pedig mindig, minden téren lehet, csak akarni kell.

A főmotívum azonban továbbra is – mindig – az, hogy ha a szeretet őszinte, akkor egyrészt bizalmon és barátságon alapul, másrészt pedig az, hogy olyannak fogadja el az ember a párját, amilyen – tehát a hibáival együtt is.

Támogathatja persze azok kijavításában, de addig is el kell fogadnia a tényállást – és azt a lehetőséget is, hogy esetleg soha nem lesz teljesen (vagy semennyire sem) kijavítva az adott hiba. Ezért tehát kezdettől fogva mérlegelni kell, hogy valóban elfogadhatóak-e a hibák akkor is, ha esetleg maradandónak bizonyulnak. Ha nem, akkor lehet, jobb lesz bele sem kezdeni az egészbe. Ha viszont igen, akkor később sem kell aggódni.

Mi következik tehát mindebből…?

Egyszerűen az, hogy az értelmes, érett ember tisztában van vele, hogy érdemi, tartós kapcsolatot csak őszinteségre, bizalomra, barátságra és elfogadásra építhet. Ennek megfelelően választja meg a leendő társát, és ennek megfelelően kezeli a továbbiakban is – aminek értelemszerűen része az is, hogy nem féltékenykedik rá semmilyen formában. És nem csak úgy tesz, mintha nem lenne féltékeny, elfojtva magában az ilyen érzéseket, hanem valóban nem érez féltékenységet, mert tudja, hogy nincs oka rá (még a másik exével/exeivel szemben sem).

Ebből következik az is tehát, hogy egy ilyen kapcsolatban senkinek sem kell halálra rémülnie akkor, ha “rajtakapják”, amint másokkal beszélget bármiről is – hiszen egyrészt tudjuk, hogy velünk akar lenni (ezért van velünk most is, és nem mással), másrészt pedig teljes lelki nyugalommal el is lehet akár mondani egymásnak mindig mindenkiről, hogy az kicsoda és miért, miről beszélünk vele.

Akár a konkrét beszélgetéseket (már amennyiben valamiféle netes, ilyen vagy olyan módon rögzítésre kerülő beszélgetésről van szó, tehát pl. emailről vagy naplózott chatről, esetleg fórumos üzenetváltásokról) is meg lehet mutatni a másiknak.

Ez utóbbi különösen jó megoldás már csak azért is, mert a jó és tartós kapcsolatok egyik ismérve az állandó kommunikáció: ha a felek mindig mindent meg tudnak beszélni egymással, az már óriási előnyt jelent, és jelentős biztonságot az egész kapcsolatnak.

Reklámok
Kategória: Kapcsolatok, Kommunikáció, Pszichológia
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Itt szólj hozzá :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s