A netes társkeresés teljes módszertana

BújásHa netes társkeresésről esik szó, óhatatlanul is előkerülnek bizonyos panaszok és ellenérzések, melyeket elszenvedőik sajnálatos tényként prezentálnak, elbátortalanítva nem csak saját magukat, de másokat is ettől a rendkívül hatékony és hasznos eszköztől – holott az esetek elsöprő többségében egyszerűen azért alakulnak ki ezek a “problémák” – a továbbiakban: tévhitek -, mert a szerencsétlenül járt keresők nem ismerték ki kellőképpen a társkeresők finomságait.

Ugyanis a netes társkeresésnek is megvannak a maga fogásai, trükkjei és rejtelmei, amelyeket a kellő hatékonyságú alkalmazásukhoz ugyanúgy meg kell tanulni és el kell sajátítani, mint ahogyan a KRESZ-t az autóvezetéshez.

Mielőtt azonban rátérnénk ezekre a bizonyos finomságukra, vegyük sorra az egyes tévhiteket, és nézzük meg, hogy miért is hamisak:

1. tévhit: Társkeresőre csak olyanok mennek, akik élőben nem kellenek senkinek, ezért ez “ciki”.

 Talán az egyik legelterjedtebb tévhit – de attól, hogy elterjedt, még mindig tévhit. A valóság ugyanis az, hogy a társkeresőkön sincs több “nem kell senkinek”-típus, mint bárhol másutt. Ennek oka igen egyszerű: a társkereső is csak egy színtér. Magában épp úgy se nem jó, se nem rossz, mint ahogyan mondjuk egy utca vagy egy tér sem. Minden csak az emberektől függ.

Mi több, nagyon sokan keresnek társat neten például a következő okok miatt is:

– kíváncsiságból

– új lehetőségek után kutatva

(mivel a társkereső révén olyan emberekre is ráakadhatnak, akikkel élőben sohasem futnának össze)

– idő- és/vagy lehetőséghiányból

(mert pl. szoros a munkarendjük / tanrendjük, sok az otthoni kötelezettségük / egyéb elfoglaltságuk, így egyszerűen nem nyílik alkalmuk élőben ismerkedni)

– célszerűségből

(a társkeresőkön igen precízen lehet keresni, pl. olyanokat, akik bizonyos dolgok iránt érdeklődnek, bizonyos dolgokat szeretnek, stb., vagyis könnyen találhat az ember magához hasonló lelkületű társat)


2. tévhit: Társkeresőn mindenki hazudik magáról.

Szintén gyakori, és ebben az általánosító formában természetesen szintén nem igaz. Neten sem hazudnak többet az emberek, mint élőben; különbség csupán a hazugság tárgyában van. Élőben ugye a megjelenést nem lehet elhazudni, viszont például esetlegesen már meglévő párt és gyerekeket is akár minden további nélkül, de jövedelmet és anyagi helyzetet is. És ezt sajnos meg is teszik sokan – élőben éppúgy, ahogyan neten is.

Akkor miről is beszélünk…? Ezek szerint már élőben sem lehet ismerkedni, mert ott is hazudik mindenki? Természetesen nem. Elvégre soha nem hazudik mindenki.

A trükk itt mindössze annyi, hogy tudomásul kell venni, hogy hazudósok bizony vannak – és amint kiderül valakiről, hogy hazudott magáról, máris faképnél lehet (és kell is) hagyni egyetlen szó és bármiféle bűntudat nélkül. Elvégre bármilyen jó kapcsolat alapja az őszinteség és a bizalom – aki pedig már az elején hazugsággal nyit, az nem is érdemel további figyelmet, nyugodtan tovább lehet lépni tőle.


3. tévhit: Társkeresőn nincsenek komoly emberek.

Kérdés mint fent: élőben hányan keresnek csak egyéjszakás kalandokat, hányan szédítenek másokat pusztán szórakozásból? Rengetegen. Nem meglepő hát, hogy valóban akadnak ilyenek a társkeresőkön is (lásd 1. tévhit) – ám itt is igaz, hogy ők megint csak egy hányadát adják az egész választéknak, de nem ilyenek teszik ki az egészet.

Értelmes ember tudja, mit akar – élőben és társkeresőn is. A komolytalanok is hasonló elbánást érdemelnek tehát, mint a hazudósok; mi több, nekik még a meghatározásukban (“komolytalan”) is benne van az őket megillető megfelelő eljárás: nem kell őket komolyan venni.

Összefoglalva: sumákok, alakoskodók és a kereső saját mércéjét nem megütők ugyanúgy vannak élőben is, ahogyan neten is – és ugyanúgy vannak jó fej, értelmes, szép, stb. egyének is élőben is, neten is. Mindössze annyit kell tenni tehát, hogy az előbbieket egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk (vagy, ha csak későn ismertük fel róluk, hogy azok, akkor a felismerés pillanatában azonnal, lelkifurdalás nélkül lehúzzuk őket a listánkról minden tekintetben (élő találkán való leleplezés esetén azonnal faképnél hagyjuk őket), és keresünk tovább), és addig-addig keresünk, kutatunk, amíg rá nem lelünk az utóbbiakra. Mert bizony ott vannak ők is.

A fellelésükhöz azonban – és ahhoz, hogy saját magunkat is ilyen jó színben tüntethessük fel – már nem árt ismerni azokat a bizonyos alapelveket, amelyek nélkül gyakorlatilag borítékolható a kudarc. Mivel pedig sokan nem ismerik ezeket – pedig nem olyan bonyolultak, magától is rájöhet az ember némi gondolkodás után -, ezért sorra követik is el a különböző típushibákat, és csodálkoznak, hogy felsülnek.

A tévhitek után most lássuk hát a leggyakoribb típushibákat – és a helyes megközelítést, amellyel elkerülhetőek:

1. típushiba: Kitöltetlen vagy minimalistán kitöltött adatlap.

Nem, ne reménykedj.

Az “írj és megismersz”, a “kérdezz és megtudod”, valamint a “nem is tudom, mit írhatnék” szlogenek nemhogy nem vezetnek sehova, de még egyenesen magad alatt is vágod velük a fát. Miért? Ezért:

A társkereső egyik fő előnye a tévhiteknél már említett célzottság – vagyis hogy az emberek adatlapjáról gyorsan meg lehet tudni róluk az olyan fontos apróságokat, mint gondolkodásmód, kedvtelések és kedvelt időtöltések, érdeklődési körök, zenei-, film- és könyvpreferencia, stb. . Ahhoz azonban, hogy ez a rendszer működjön, mindenkinek meg kell adnia magáról ezeket az adatokat, és legalább egy néhány mondatos, értelmes bemutatkozást írnia magáról.

Ha ezt elmulasztod, akkor azzal azt éred el, hogy vagy nem fognak megtalálni egyáltalán, vagy pedig azt, hogy ha meg is találnak, akkor sem tudják majd eldönteni rólad, hogy érdekled-e őket egyáltalán, és egyszerűen továbbállnak az adatlapodról.

Képzeld magad a kereső helyébe: 6 találatból 3-nál gyakorlatilag semmit, vagy csak semmitmondó szövegeket látsz, míg a másik 3-nál jól kitöltött adatlapokat, amelyekből nyomban megállapítod, hogy közülük 2 még érdekelne is. Melyikeknek írnál először a 6 közül…?

Na ugye.

Zárójel: Ugyanez vonatkozik a fotóra is. Vagyis legyen, ha egy mód van rá. Tényleg téged ábrázoljon, és lehetőleg hétköznapian – tehát se nem túl lerongyoltan, se nem túl csicsásan, hanem pontosan úgy, amilyennek az idő nagy részében a későbbiekben is láthatnak majd. Egyrészt ez is hozzá tartozik az őszinteséghez, másrészt pedig ez is egy pozitív tényező a megítélésedben: a fényképes adatlapok ugyanis több keresőt vonzanak, a hétköznapi fényképek láttán pedig sokkal inkább hajlandóak is elhinni a keresők, hogy valóban magadat mutatod, és nem valami kamu képet töltöttél fel.


2. típushiba: Céltalan keresés.

Amint látod, a netes társkeresés kapcsán visszatérő tényező a célszerűség, és nem is véletlenül – elvégre erről szól az egész, ezen áll vagy bukik a siker (mellesleg élőben is, bár sokan ezzel sincsenek tisztában): ha egyszerűen csak egy “jó pasit/csajt” keresel magad mellé (“hogy ne legyél egyedül”), tekintet nélkül a személyiségére, gondolkodásmódjára, értelmi szintjére, érdeklődési köreire, akkor ott borítékolható a kudarc.

Ha valóban jó és tartós, hosszú távú kapcsolatot szeretnél, akkor olyan embert keress, akit szerelem nélkül is örömmel tekintenél igaz barátodnak. A legjobb kapcsolatok igaz barátságra épülnek.

Zárójel: Ebből következik egyrészt az is, hogy ha bármikor rádöbbensz, hogy beleszerettél egy már meglévő barátodba, akkor ne habozz lépni – ha ugyanis igazi a barátság, akkor semmiképp sem teheted tönkre, másrészt pedig az is, hogy alapjaiban elhibázott az a gondolkodásmód, miszerint valaki barátnak jó, de társnak nem. Ha barátnak jó, megjelenésre is tetszik, és minden egyéb tekintetben is megfelel, akkor társnak is jó. Az olyan ködös és homályos álkifogásokat, mint “nem érzem azt a pluszt”, “valahogy nem tudnám elképzelni magam mellett”, “nem is tudom”, stb. pedig nyugodtan kukázhatod – már amennyiben tartós és megbízható társat keresel, nem pedig zűröset és rövid távút.

 Figyelj oda tehát a személyiségi tényezőkre, és olyan jelöltet keress, akivel sok közös vonásotok, közös témátok, közös érdeklődési körötök, kedvtelésetek, időtöltésetek, stb. van. Nem kell teljes egyezés (ilyen nyilván nem is nagyon lehet), de azért legyen egy kényelmesen széles, vaskos és stabil alap, amire építhettek, ami közös bennetek.

Elvégre ha minden jól megy, hosszú távon a kapcsolat együttéléshez vezet, és nyilván nem olyasvalakivel szeretnél együtt élni, akinek falra mászol a zenéjétől, elhányod magad a politikai nézeteitől és akivel mellesleg az égvilágon semmiről nem tudsz beszélni és semmit nem is tudsz vele közösen csinálni.

Használd hát ki a lehetőségeket, és keress érdeklődési körre, kedvtelésre, gondolkodásmódra, stb., ezen szempontok szerint szelektáld elsősorban a kapott találatokat. Ezek a legfontosabbak.


3. típushiba: Semmitmondó nyitólevél.

“Szia, ismi?”, “Tetszel, MSN?”, “Szimpi vagy, beszélünk?”, stb. – kiábrándító nyitás, főleg, hogy az ilyen, levélszemét kategóriába sorolható párszavas szösszenetekből még mindig túl sok van, így ha valaki kap egy újabb ilyet, ugyanúgy szó nélkül törölni fogja, mint az előző hatvankilencet.

Nyilván te magad is szívesebben válaszolnál egy értelmes, tartalmasabb levélre, nemde? Ami egy-két, esetleg három bekezdésesben, nem terjengősen, de kedvesen és figyelmesen, látható érdeklődéssel vázolja fel, hogy mi is keltette fel benned az érdeklődésed, miért is kíváncsi rád, mi a közös bennetek, miért is véli úgy, hogy érdemes lenne megismerkednetek, és miért örül különösen annak, hogy megtalálhatott épp téged?

Ugye.

Főleg, ha még helyesen is tud írni az illető, ismeri a központozást, és nem ömleszti, hanem szépen tagolja az írását. Forma is, tartalom is egyaránt a helyén. Ha még az adatlapja is érdekesnek tűnik, akkor ez már valóban egy biztató kezdet. Jusson tehát eszedbe mindez, amikor nyitólevelet írsz.

Plusz tipp: Érdemes legalább egy-két kérdést is elhelyezni a levélbe. Nem kell túl sok, de egy-kettő mindenképp legyen, mivel a kérdések már csak olyanok, hogy válaszadásra ösztönzik az embert, így valamivel jobb eséllyel is számíthatsz (pozitív) válaszra – már amennyiben valóban értelmes kérdéseket tettél fel, amelyekben például további részletek iránt érdeklődsz az adatlapján látottakat illetően.


4. típushiba: Az élő találka halogatása.

Lásd 2. tévhit, a neten a hazugság leggyakoribb formája a valós megjelenés elhazudása, ezért NAGYON fontos a mielőbbi élő találka, hogy a lehető leghamarabb meggyőződhess róla, hogy az illető valóban olyan, amilyennek mondja-mutatja magát, vagy pedig csak egyszerű csaló. Így ugyanis ha csalónak bizonyul, a lehető legkevesebb időt fecsérelted el rá, és már léphetsz is tovább, ha pedig valóban olyan, akkor a kellemes élmény mindkettőtöket ösztönözhet a folytatásra.

Éppen ezért érdemes tehát a lehető leghamarabb, akár már a nyitó levélben is megemlíteni, hogy a magad részéről bármikor szívesen találkozol vele élőben is, jól kihangsúlyozva, hogy ezt azért ajánlod fel ilyen hamar, hogy ezzel is azt mutasd, hogy nem hazudsz, valóban magadat adod és nincs semmi rejtegetnivalódés mivel bizonyára neki sincs (ugye?!)… 😉

Nagyon sok, több hónapi levelezgetést vagy MSNezést/telefonozást követő keserű csalódást lehetett volna idejekorán megelőzni, ha a felek azonnal találkoznak, és azonnal lehull a lepel. Elvégre amint a csaló lelepleződik, abban a pillanatban el is lehet dobni és tovább lehet lépni. Csalóval szemben semmiféle kötelezettséged nincs, nem kell órákat végigszenvedned vele, ha egyáltalán nem szimpatikus. Ezt akár kereken meg is mondhatod neki – majd egyszerűen hagyd ott, és keress tovább.


5. típushiba: Kommunikációhiány.

Az állandó kommunikáció nagyon fontos. Mindig mindent meg kell beszélni, mert az elfojtott sérelmek, vágyak, neheztelések, stb. csak gondokat okoznak, ráadásul egyre súlyosabbakat. A kommunikáció hiányában fellépő találgatások, balsejtelmek, gyanakvás, stb. egy már kialakult kapcsolatot is rövid úton tönkre tud tenni, egy még éppen formálódót pedig még könnyebben gallyra vág. Éppen ezért örök szabály, hogy mindig mindent meg kell beszélni. Ha valamire kíváncsi vagy, kérdezd meg. Ha véleményed van, mondd el. Ha valami tetszik, vagy épp nem tetszik, mondd meg. És így tovább.

Rengeteg félreértés, kombinálás, aggódás és rágódás eleve elkerülhető, ha a felek tisztában vannak a másik gondolataival, érzéseivel, vélekedéseivel – amellett pedig sokat lendít a kezdeti ismerkedésen is: újabb és újabb érdekességeket szolgáltathattok így egymásról, amire a másik is rákérdezhet, és így még több minden derülhet ki, stb.. Lehet, hogy a “szerelem első látásra” “mesébe illő”, viszont annál bizonytalanabb is, és annál nagyobb eséllyel végződik csúnya szakítással.

A megismerés nyomán, fokozatosan kialakuló, netalán már meglévő barátságból továbbfejlődő szerelem viszont annál szebb és hosszú távon is megbízhatóbb.

Beszélni, beszélni, beszélni – de csak tartalmasan és figyelmesen!Azaz, ne beszélj csak azért, hogy ne legyen csend. A csend önmagában még nem kínos, sőt, sokszor egyenesen helyénvaló. Ugyanakkor azonban ne is hengereld le a másikat, mindig add meg neki is a szót, hogy ő is elmondhassa, mit gondol – és ha magától nem mondja, nyugodtan kérdezz rá. Így a végén nem lesz olyan érzésed, hogy te kiöntötted volna a szíved, de semmit nem kaptál érte cserébe.

Ezek tehát a főbb tévhitek és típushibák; most, hogy már ismered, és el is tudod kerülni vagy át is tudod hidalni őket, máris sokkal jobb esélyekkel keresheted a társad a neten. Ha már próbálkoztál ezzel, de feladtad, úgy gondold végig a fentiek fényében, hogy mit csináltál rosszul eddig – és próbálkozz újra, immár a fentiek szellemében. Próbálkozz így kitartóan, és meglesz az eredmény is. Ha pedig még nem próbálkoztál vele, esetleg gondoltál már rá, csak ilyen vagy olyan oknál fogva, valamiért kerülgetted, akkor a fentiek ismeretében immár teljes magabiztossággal vághatsz neki a keresésnek.

Már csak azért is érdemes nekilátnod, mert a közhiedelemmel ellentétben nagyon is sok a hosszú távon is pozitív társkeresős sikersztori (saját tapasztalatból is mondom; én is társkeresőn találtam meg életem párját, akivel immár hosszú évek óta élünk boldog házasságban). Hallani csak azért nem hallasz róluk (vagy csak nagyon ritkán), amiért úgy általában véve sem igen hallasz jó híreket semmilyen téren, és amiért a média is leginkább csak a rosszat mondja mindig: azért, mert a rossz sokkol, arra figyel fel mindenki. A jó az jó, oké, csodás, örülünk neki, de kit érdekel…? Így aztán nem csoda, ha úgy tűnik az embernek, mintha egy szörnyű világban élne – holott egyszerűen csak nem hall a jóról. Pontosan ez a helyzet a társkeresőknél is.

Advertisements
Kategória: Kapcsolatok, Kommunikáció, Pszichológia
Címke: , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Itt szólj hozzá :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s