A térítés nem a térítendőkről szól

Ez egy kiválóan megfogalmazott válasz egy kérdésre, amit a Quorán tett fel valaki:

“Miért haragudnak meg rám az emberek, amikor megpróbálom megosztani velük Isten igéjét? Én tényleg a szívemen viselem a sorsukat, nem akarom, hogy pokolra jussanak, és igyekszem megmenteni őket. Úgy érzem, egyesek kifejezetten kerülnek emiatt. Hogyan szólíthatnám meg őket mégis?”

Szerző: Doug Robertson

Ez az egész folyamat nem arról szól, amiről gondolod.

Ezt kifejezetten arra tervezték, hogy kényelmetlen legyen a térítésre kiszemelt alanyok számára, mivel eleve nem is az a célja, hogy új híveket szerezzen a vallásodnak, hanem az, hogy téged manipuláljon úgy, hogy te ne hagyhasd el azt.

Ha valóban az lenne a célja, hogy megtérjenek azok, akik még nem hívők, úgy katasztrofális kudarcnak minősülne. Szinte egyetlen olyan új hívet sem hoz, akiben nem volt meg már amúgy is a szándék arra, hogy csatlakozzon. Ennél még az is hatékonyabb, ha friss péksüteménnyel csalogatod az embereket.

Rendkívül hatékonyan alakít ki azonban törzsi élményt a már meglévő tagok között, és jól el is mélyíti azt.

Az elutasítás, amiben a téríteni vágyó részesül, valójában sokkal fontosabb, mint az a maréknyi ember, akiket esetleg tényleg sikerül megtérítenie. Ennek hatására ugyanis kényelmetlenül fogja érezni magát azoknak a közelében, akiket meg akar szólítani. Így válnak azok “másokká”. Amikor pedig a téríteni vágyó visszatér a gyülekezetébe – a “törzsébe” -, a kellemetlen érzések egy csapásra elpárolognak.

Ha jobban megvizsgálod a folyamatot, mindez elég nyilvánvalóvá válik. A hívő személy a legtöbb esetben az övéi közül, azok teljes támogatásával és bátorításával vág neki a kemény, rideg, ellenséges világnak, ahol az emberek egyre csak elfordulnak tőle – leginkább azért, mert a reménybeli térítőt jó alaposan kiképezték arra, hogy annyira idegesítő legyen, amennyire csak lehet.

Amikor aztán ezek a bátor tanúk visszatérnek a gyülekezetükbe a kegyetlen külvilágból, hősöknek kijáró fogadtatásban részesülnek. Immár újra biztonságban vannak. Tovább mélyítik az egymás közti kötelékeiket azáltal, hogy megosztják egymással az élményeiket és a megpróbáltatásaikat, amelyeken keresztülmentek, miközben szívvel-lélekkel igyekeztek kapcsolatot teremteni az istentelenekkel, hogy felfedjék előttük az igazságot. Közös élményükké válik a mindannyiuk által megtapasztalt “másság”-érzés.

Újra és újra megtapasztalják, hogy csak az övéik fogadják el őket. Hogy veszélyes elhagyni az akolt. Hogy a világ az ellenségük, de az övéik szeretik őket.

Ez a fájdalom-jutalom ciklus egy gyakori agymosó-technika. A résztvevők egyre nagyobb függésbe kerülnek a “törzstől”, mivel egyre jobban megtapasztalják, hogy mindenki “más” mennyire elutasító velük szemben.

Keverj hozzá mindehhez még némi ritualizált éneklést, jó eséllyel még egy kis monoton zsolozsmázást, egy csipetnyi félelmet egy láthatatlan, mindenható ítélethozótól, aki viszont szeret téged, ha azt teszed, amit mondanak neked – és egy veszélyesen erős kombinációt kapsz eredményül.

Nos, nagyon sajnálom, de egyáltalán nem áll szándékomban résztvenni az agymosó rituálédban.

Forrás: Quora

Kategória: Pszichológia, Vallás
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Itt szólj hozzá :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.