A felismerhetetlenségig átformálta a kamaszkor világát a pornó

Bármilyen kínos is legyen, fel kell készítenünk lányainkat a pornóval szembeni védekezésre, mondja Allison Pearson egy felmérés eredményére reflektálva, mely szerint egyre több iskolás lányt fenyegetnek érzelmi traumák.

Szerző: Allison Pearson

Jelszóváltoztatásra kéri felhasználóit a LastPass; Fotó: Alamy

Időről időre szembetalálkozunk egy-egy olyan történettel, amely annyira borzasztó, hogy bármennyire is szeretnénk, képtelenek vagyunk kilakoltatni azt a tudatunkból. Nemrégiben épp a családorvosunktól hallottam egy ilyet. Gyengébb idegzetűek ne olvassanak tovább.

Nők egy csoportjával ebédeltem; arra terelődött a szó, hogyan nevelhetünk boldog, kiegyensúlyozott fiúkat és lányokat, akik annak ellenére is képesek mély és jelentőségteljes kapcsolatok kialakítására, hogy az online világban a pornó már olyan könnyen és szabadon hozzáférhető, akár egy pohár víz. A pornó a felismerhetetlenségig átformálta a kamaszkor világát. A többi, nemzedékünkbeli szülőhöz hasonlóan nekünk is térkép és zseblámpa nélkül kellett nekivágnunk ennek az útnak – miközben épp a sötétségtől akartuk megóvni a gyermekeinket.

Fiúk és lányok is válhatnak szexuális zsarolás áldozatává.

A jelenlévő nők közül többen is megjegyezték, hogy nem kevés erőfeszítés árán, de rávették magukat, hogy a végletekig kínos beszélgetést folytassanak tinédzser korú gyermekeikkel a témáról. Ahogy Jo fogalmazott, “abszolút világossá akartam tenni a fiam előtt, hogy teljesen függetlenül attól, hogy mit láthat esetleg a laptopján, vannak dolgok, amiket sem az első, sem az ötödik randin, sőt, jó eséllyel egyáltalán soha nem várhat el egyetlen lánytól sem”.

Egy orvos, nevezzük Sue-nak, rámutatott: “attól tartok, még annál is rosszabb a helyzet, mint gondolnák az emberek.” Sue az elmúlt években egyre több tinilányt kezelt gyakori análszexből eredő sérülésekkel. Mint megtudta tőlük, szó sincs arról, hogy ők ezt élveznék – épp ellenkezőleg -, de a fiúk ezt elvárják tőlük. “Megkíméllek titeket a rémisztő részletektől” – mondta -, “de ezek a lányok még nagyon fiatalok és a testük egyszerűen nem erre való.”

Páciensei csak mélységes szégyenkezéssel tárták fel előtte ezeket a sérüléseket. Hazudtak róluk az anyjuknak és úgy érezték, senkivel sem beszélhetnek róluk, ez pedig csak fokozta a szorongásukat. Sue további kérdései nyomán elárulták, hogy mélységesen megalázónak találták az élményt, de egyszerűen nem érezték úgy, hogy mondhatnának nemet. Manapság az análszex már annak ellenére is alapnak számít a tinik körében, hogy a lányok tudják, hogy fáj.

Döbbent csend ereszkedett az asztalunkra – talán csak egy-két önkéntelen, elborzadt-hitetlenkedő hangot lehetett hallani a jelenlévő anyáktól.

Sue ugyanis nem gettónegyedben dolgozik, ahol teljesen hétköznapinak számítanak az erőszak áldozatává vált, vagy épp olyan kulturális hátterű gyerekek, ahol az ilyesmit csak költségkímélő fogamzásgátlási eljárásnak tekintik. Sue sebészete Hampshire szívében van. Az inkontinenciával érkező gyerekek egytől egyig jó házból valók, szerető szülők gyermekei – és nem ritkán alatta vannak még a beleegyezési korhatárnak is. Mindössze két generációval ezelőtt ezek a gyerekek még balettozni vagy lovagolni jártak volna és még csak álmodoztak volna az első csókról. Ehhez képest ma erőszakos szexre kényszeríti őket valami kölyök, aki egy, a mobilján lejátszott videóból merítette a fizikai intimitásról alkotott elképzeléseit.

Természetesen ilyenkor nem csak a test sérül. Egy felmérés eredményei szerint egyre több iskolás lányt fenyegetnek érzelmi traumák. A Journal of Adolescent Health kutatóit is meglepte az eredmény: mindössze öt év alatt 7%-kal több 11 és 13 év közötti lány számolt be érzelmi traumákról. A fiúknál nem volt kimutatható változás, a lányok azonban “egyedi nyomással” szembesültek. A kutatók feltételezése szerint az okok közé sorolható a közösségi média által gerjesztett, egy irreális testalkat elérésére irányuló nyomás, illetve a fiatal nők egyre fokozódó szexualizálása.

Az persze nem újkeletű dolog, hogy egy lány halálra éhezteti magát pusztán azért, mert azt hiszi, hogy úgy majd szerethetőbb lesz – vagy legalább hogy akkor majd kevésbé fogja utálni magát. Mi sem mutatja ezt jobban, mint Eloise Parry, egy gyönyörű, 21 éves diáklány esete, akinek illegális “fogyasztótabletták” okozták a halálát. Ő sem akart semmi egyebet, csak megőrizni a szuperkarcsú alkatát.

Az újkeletű veszélyek egyike a szelfik posztolása és az ezt követő visszajelzések áradata. Nem kell túl sok időt eltöltenünk egy bizonytalan tinilánnyal (van egyáltalán bármilyen másféle?) ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen elképesztő mértékben függ a boldogsága a Facebookos vagy Instagramos lájkoktól vagy szívecskéktől.

Eloise Aimee Parry; feltehetőleg erősen mérgező vegyszereket tartalmazó “fogyasztótabletták” okozták a halálát.

Most pedig vegyük ezt a női bizonytalanságot, nagyítsuk fel és torzítsuk el az internet tükörtermében, adjuk hozzá a “fittség” és népszerűség iránti vágyat, keverjük össze a mindenütt jelenlévő pornókultúrával, és már meg is kaptuk a letört, kihasznált lányok “előállításának” pokoli receptjét.

Ez megmagyarázza azt is, miért számol be tízből négynél is több 13 és 17 év közötti angol lány arról, hogy kényszerítették már bele szexbe (az egyik legnagyobb, a tinédzserkori szexualitást vizsgáló európai felmérés eredményei szerint). A University of Bristol és a University of Central Lancashire felmérései szerint a lányok egyötödét érte már erőszak vagy fenyegetés tinédzserkorú barátjuk részéről – akik jelentős hányada rendszeres pornófogyasztó volt. Emellett minden ötödik fiú “szélsőségesen negatív nézeteket vallott a nőkről.”

[Kapcsolódó cikk: Tinédzser-szelídítés napi 30 percben]

Mindennek a végeredménye pedig az, amivel Sue szembesül a munkája során: az eltorzult, pornósított kultúra “normalitásába” beilleszkedni vágyó, önmagukat ennek érdekében mélységesen megalázó fiatal lányok – sőt, ami azt illeti, gyerekek. Egy másik, brit tiniket vizsgáló felmérés azt találta, hogy bár a legtöbb fiatal egy tényleges kapcsolat keretei között szerzi meg az első análszex-tapasztalatait, ez mégis csak “a legritkább esetekben történik a szexuális örömök közös, kölcsönös beleegyezésen alapuló felfedezésének részeként”. Ehelyett a fiúk kényszerítik ezt rá a lányokra, azt gondolván, hogy “elvárják tőlük” ezt a szerepet.

Mi több, míg azt mindkét nem természetesnek tartja, hogy a férfi élvezi az aktust, a nőknek leginkább csak “a negatív következmények – úgymint fájdalom és/vagy a hírnéven esett csorba – viselése” jut.

Nem kell különösebben konzervatív meggyőződésűnek lennünk ahhoz, hogy belássuk, itt bizony valami katasztrofálisan félrement. Még mindig nem tértem magamhoz abból sem, amit a lányom egyik gimnáziumi tanára állított – hogy az évfolyamába járó lányok legalább egyharmada depressziós vagy önbántalmazó. Kell-e még több bizonyíték, hogy belássuk, hogy a fiatal nők válságban vannak?

Claire Lilley, az NSPCC (National Society for the Prevention of Cruelty to Children – Nemzeti Társaság a Gyermekbántalmazás Megelőzésére) online gyermekbiztonsági részlegének vezetője rámutatott, hogy a legfrissebb felmérési eredmények tükrében legfőbb ideje, hogy állami szinten is lépéseket tegyenek annak érdekében, hogy a tinédzserek megfelelő felvilágosítást kapjanak az egészséges szexuális kapcsolatok természetéről. Mi az, hogy. Már rég nem elég egyszerűen csak szemléltetni egy banánon a szakszerű óvszer-felhelyezést – amikor lányok tízezrei számolnak be “súlyos szorongásról és önbántalmazásról a barátjuktól elszenvedett abúzusok nyomán”.

[Kapcsolódó cikk: Károsítja az agy fejlődését a kamaszkori mértéktelen alkoholizálás

A felnőtt nők általában már el tudják dönteni, mire hajlandóak az ágyban és mire nem. Ez felnőttek egymás közti, kölcsönös beleegyezésen alapuló magánügye – habár én a magam részéről nem ismerek egyetlen olyan nőt sem, aki szerint az análszexhez való ragaszkodás egy férfi részéről nem az elszemélytelenítő-eltárgyiasító erőszak megnyilvánulása lenne. Tapasztalatlan tinilányok esetében azonban már egészen más a helyzet. Az ő szextingelő kultúrájuk mindössze egyetlen durva, alattomos üzenetet közvetít feléjük: az van, amit a fiú akar.

Bármilyen kínos is legyen tehát, ki kell tanítanunk és fel kell készítenünk a lányainkat a pornóval szembeni védekezésre – az ugyanis riasztó hatékonysággal vadítja el a fiúkat. Soha, semmi nem oké, ami megaláz vagy fájdalmat okoz. Javaslom, hogy a jövőben minden, a szexualitást körüljáró tanóra ezzel a viccel indítson:

“Mondtam a feleségemnek, hogy próbáljuk ki az análszexet, mire ő azt felelte, oké, veled kezdjük.”

Ui.: Saját, tinédzserkorú lányom véleményét is kikértem a témában. Azt mondta: “Sok igazság van ebben. Tény, hogy gyakran megyünk bele dolgokba annak ellenére is, hogy nem vagyunk meggyőződve azoknak a helyességéről.”

Forrás: The Telegraph

Reklámok
Kategória: Család, Kapcsolatok, Pszichológia, Társadalom
Címke: , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) A felismerhetetlenségig átformálta a kamaszkor világát a pornó bejegyzéshez

  1. Kusnyér Mihály szerint:

    Igen ez egy nagyon nehéz eset sajnos!!!De sok esetben nem a szülő tehet róla.Hiába ad felvilágosítást a szülő ha a baráti kör elviszi a gyereket más irányba.Barátnők beszélgetése Te próbáltad próbáld ki,mert szuper és ennyi.Sajnos az nagyon nagy baj,hogy az iskolában nem adnak elég felvilágosítást a gyerekeknek ami időnkben ezt mi megkaptuk de annak ellenére sokan nem fogadták el!!!Én személy szerint nagyon sajnálom ezeket a kislányokat,mert nincsenek tisztába vele,hogy mit tesznek önmagukkal.Ez számomra elképesztő az biztos.Még csak annyit,hogy ha elengedem lányom akkor tudja,hogy mikor kell hazajönni és milyen társasággal keveredik össze!!!de sok esetben kelletik magukat a lányok posztolnak magukról és még szemtelen megjegyzéseket is írnak tisztelet a kivételnek!!! Köszönöm!

  2. kta szerint:

    Nem, távolról sem a szülő az oka mindennek – hanem a férfiak által dominált pornóipar, ami ma már 7 éves fiúk fejébe ülteti el a tudatot és terjeszti a gyakorlatot saját mindenhatóságukról és a nők semmibe vételéről, tárgyként való használatáról. És nem a fiatal lányok az okai, hogy “kelletik magukat”, hanem az a kultúra, ami tőlük ezt várja el mint mércét. Amiben azt tanulják, hogy az ő értékük itt mindössze ennyi lehet. És még szemtelenek is mertek veled lenni ? A férfival ? Hát, micsoda felháborító dolog !

  3. Rutkai Zoltán szerint:

    A magam részéről azt gondolom, hogy a cikk súlyosan egyoldalú szemléletet mutat be. A valóság nagyon messze áll ettől. A valóság az, hogy a tinikorú lányok szüzességét a fiatal fiúkat is magába foglaló férfitársadalom mindössze 5%-a veszi el. Azaz van egy sikeres és népszerű férfi réteg, akikkel szó szerint minden lány lefekszik, szinte sorban. Ennek a rétegnek a szexuális elvárásait kiterjeszteni a többi 95%-ra ostobaság és szűklátókörűség. Márpedig a többi 95% is előbb utóbb elkezdi a szexuális életét, párt választ és családot alapít. Ők a döntő többség és mivel ők nem tartoznak abba az 5%-ba, akiknek nem mernek nemet mondani a tinik, így élethosszon sem tudnak fogalmat alkotni az análszexről. Annak a bizonyos 5%-nak sem azért nem mernek nemet mondani a tinilányok, mert akkor valami fizikai bántalmazás réme merülne fel, hanem azért, mert ha nemet mondana, akkor nem tudna felmutatni egy újabb népszerű, a tinilányok között jegyzett trófeát és ezzel kiesne a versenyből.

Itt szólj hozzá :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s