A francia siker titka: dolgozó nők és rugalmas családszemlélet

A nemek közti egyenlőség, a gyermekbarát politika és a bőkezű gyermekgondozási támogatások egyaránt hozzájárultak a francia születésszám növeléséhez.

A francia termékenységi ráta a 2000-es évek eleje óta folyamatosan Európa legjobbjai között van. Fotó: Camille Tokerud/Getty

A francia termékenységi ráta a 2000-es évek eleje óta folyamatosan Európa legjobbjai között van. Fotó: Camille Tokerud/Getty

Szerző: Anne Chemin

Folyamatosan özönlöttek az elmúlt tíz évben a francia Nemzeti Demográfiai Tanulmányok Intézetéhez (INED) a koreai döntéshozók és a japán akadémikusok, hogy kiderítsék a francia termékenység titkát. A francia tudósok pedig készségesen prezentálják a születési grafikonjaikat és nagy vonalakban felvázolják a vonatkozó francia politikai alapvetéseket. “Több, mint 10 koreai delegáció járt nálunk az elmúlt 4-5 év alatt” – jegyezte meg mosolyogva Olivier Thévenon demográfus. Nem is meglepő az ázsiai szakértők élénk érdeklődése, tekintve országaik egyre kétségbeejtőbb népesedési kilátásait – miközben Európában Franciaország (Írországgal versenyben) egyedülálló termékenységi rátával büszkélkedhet.

De nem volt ez mindig így: csak a ’70-es/’80-as évekbeli visszaesést követően, a ’90-es évek vége felé kezdtek felívelni a mutatóik, és nagyjából a 2000-es évek elejére tehető a sikertörténetük kezdete. Azóta, bár még mindig nem érték el az egy nőre jutó 2,1 gyermek határértéket (a népesség szinten tartásának mítikus küszöbét), már csak nagyon kevés hiányzik hozzá; 2014-ben például már 2,01-nél jártak. Ron Lesthaeghe demográfus, a Belga Királyi Tudományos Akadémia tagja és a Brüsszeli Szabadegyetem emeritus professzora szavaival, “Gazdaság terén Németország Európa erős embere, demográfiai téren azonban Franciaország a termékeny anyánk.”

A legtöbb közép- és déleurópai ország egyfajta különös demográfia télbe zuhant. Ötven évvel a háborús időszakot követő népességrobbanás után, az elmúlt években az Európai Unió egy nőre jutó termékenységi rátája 1,58 élveszületésre esett vissza. A mediterrán országok is évről évre cáfolnak rá a római katolikus kultúra kliséire; a spanyol, a portugál és az olasz születésszám is drámaian visszaesett, 1,4-re vagy akár egy 1,3-ra. Alig valamivel van csak jobb helyzetben Németország és Ausztria, illetve az egykori szovjet blokk – Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország. Ez a helyzet pedig Európa-szerte aggasztja a döntéshozókat.

Pedig nincs semmiféle misztikum a Franciaországban és Skandináviában is jól bevált megközelítésben; ők mindössze annyit tettek, hogy elfogadták a nemek közti egyenlőségre épülő modern család eszményét, és hatékony állami intézkedésekkel is megtámogatták azt. Ahogy Lesthaeghe is mondta, “Manapság mindkét összetevőre szükség van a népesség szinten tartásához. Elsőre ez így egy elég egyszerű receptnek tűnhet, de korántsem könnyű megvalósítani: rengeteg időbe telik egy új családmodell gondos megtervezése és kialakítása.”

Semmi, amit általában a “család” fogalma alatt szoktunk érteni, nem kézenfekvő, magától értetődő vagy természetes. Ez egy nagyon komplex, társadalmi normákra épülő témakör, amit Ronald Rindfuss amerikai szociológus csak a “családcsomag”-ként emleget. “Japánban például” – mondta Laurent Toulemon, az INED demográfusa – “ez a csomag rengeteg megkötést tartalmaz: a párkapcsolatba lépő nőnek el kell fogadnia a házasságot is, engedelmeskednie a férjének, gyereket szülnie, majd azt követően végleg felhagynia a munkával és helyet kell teremtenie az öregedő családtagoknak. A mindent vagy semmit tipikus esete. Franciaországban ezzel szemben jóval rugalmasabb a csomag: nem kötelező sem a házasság, sem a gyermekvállalás. Nyitottabbak a normák és változatosabbak a családok.”

Dél-Európa legtöbb országa – Olaszország, Spanyolország, Portugália, Ciprus, Málta és Görögország – is a japánhoz hasonló alapelvekre épít, és viszonylag merevek a családi normáik. A társadalmuk arra presszionálja a nőket, hogy ne álljanak újra munkába addig, amíg még kicsik a gyerekei, és hasonlóan nem nézik jó szemmel azt sem, ha egy pár házasság nélkül él együtt és vállal gyereket. Ezen országok mindegyikében 30% alatt van a házasságon kívüli születések aránya – míg Franciaországban, Svédországban és Norvégiában 50% fölött. A tradicionális családcsomag Japánban is jól látható hatással van a termékenységre: az egy nőre jutó születésszám 1,4 alatt marad.

Egészen más a helyzet ezzel szemben Skandináviában és Franciaországban. Toulemon szavaival: “Ezekben az országokban sokkal rugalmasabbak a családi normák, megszokottak és elfogadottak a későn kötött házasságok, a patchwork-családok, az egyedülálló szülők, gyakoribbak a válások és a házasságon kívüli szülések, mint a déli országokban. Általában véve is sokkal kevésbé izgatja az embereket a család, mint intézmény konkrét szerkezete, külső megjelenése.” És valóban, jól látható e nyitott hozzáállás pozitív hatása a svéd, a finn, a norvég és a francia születési mutatókon is, amelyek mind 1,8 fölött járnak.

Ennek a 20. század vége felé kialakult családmodellnek a kulcsa a nemek közti egyenlőség, illetve annak folyománya, a nők szabad munkavállalása. És bár a “hagyományos családi értékek védelmezői” már a ’60-as/’70-es években is állították, hogy ez a trend romboló hatással lesz a születések számára, ma, 50 évvel később már a napnál is világosabb, hogy ennek pont az ellenkezője az igaz: Európa-szerte jól látható ugyanis, hogy azokban az országokban, ahol a nők életük bármely szakaszában, családi helyzetüktől függetlenül relatíve könnyen munkába állhatnak bármikor, több gyerek születik – ahol pedig a nőnek inkább “otthon a helye”, ott kevesebb. Toulemon szavaival, “Ennek a rendszernek a legalapvetőbb és legfontosabb eleme a nők döntési szabadsága.”

Az európai országok termékenységi rátájának alakulása lényegében fedi egymást a dolgozó nők arányszámaival. A viszonylag stabil népességű országokban, így például Franciaországban és Skandináviában a nők is fontos szereplők a munkaerőpiacon. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 2010-es adatai szerint a 24 és 54 év közti nők foglalkoztatottsága Franciaországban 83,8%-on állt, 84,4%-on a finneknél, 85,6%-on a dánoknál és 87,5%-on a svédeknél – amely értékek alig valamivel maradnak csak a hasonló korú férfiak arányszámai alatt. Japánban és Dél-Európában azonban ezek a számok jóval alacsonyabbak: Olaszországban 64,4%, Japánban 71,6%, Görögországban 72,2%, Spanyolországban pedig 78,3%.

A ’60-as/’70-es évek demográfusai vélhetőleg elámultak volna ezeken az adatokon. Elvégre, amint azt Thévenon is megjegyezte, “a ’80-as évek végéig valóban azokban az országokban volt magasabb a születésszám, ahol a nők általában nem dolgoztak. Akkoriban a család kialakítása volt a legfontosabb: a nők megházasodtak, gyerekeket szültek, felnevelték őket, a munkaerőpiacon pedig csak akkor jelentek meg, ha volt hozzá kedvük és idejük. Mára azonban megfordult a helyzet: a munkavállalás már nemhogy nem gátja a gyermekvállalásnak, de egyenesen az egyik előfeltételévé is vált annak.”

Közösségi bölcsöde Párizsban. Franciaországban a háromévesnél fiatalabb gyerekek több, mint fele jogosult valamilyen közösségi gondviselésre. Fotó: CorbisKözösségi bölcsöde Párizsban. Franciaországban a háromévesnél fiatalabb gyerekek több, mint fele jogosult valamilyen közösségi gondviselésre. Fotó: Corbis

Közösségi bölcsöde Párizsban. Franciaországban a háromévesnél fiatalabb gyerekek több, mint fele jogosult valamilyen közösségi gondviselésre. Fotó: Corbis

Ahogy egyre kevésbé kelt bűntudatot a társadalom a dolgozó nőkben, annál jobban fellendül ez a trend Franciaországban és a skandináv országokban is. “Az Európa-szerte készített szociális felmérések jelentős eltéréseket mutatnak a dolgozó nők megítélésében” – tette hozzá Thévenon. – “A rugalmas társadalmi normáknak és az ebből következően meglévő mozgástérnek köszönhetően Franciaországban még akkor sem tekintik ‘rossz anyának’ a dolgozó nőket, ha háromévesnél fiatalabb gyerekeik vannak. Míg például Németországban gyakran nevezik őket hollóanyáknak (“Rabenmutter”), utalva a hollókra, amelyekről azt tartják, hogy elhagyják a még kicsi fiókáikat. A Kinder, Küche, Kirche (‘gyerekek, konyha, templom’) szemlélet a mai napig tartja magát.”

Úgy tűnik tehát, hogy ha egy társadalom magas termékenységi rátát akar, akkor egyrészt el kell távolodnia a hagyományos “kenyérkereső-alapú” családmodelltől, másrészt pedig stabil állami támogatást is kell biztosítania a családok számára. E téren is jól látható a szakadék a mediterrán országok, illetve Franciaország és Skandinávia között; mert míg az utóbbiak igen bőkezűen támogatják a családokat (Norvégia és a Finnország a bruttó hazai össztermékük több, mint 3%-át fordítják erre a céljra, Svédország és Franciaország 3,5%-át, míg Dánia 4%-át), addig a déliek lényegesen szűkmarkúbbak: Olaszország csak alig 2%-ot szán erre, Spanyolország, Portugália és Görögország pedig kevesebb, mint 1,5%-ot.

A különbségek e téren is visszavezethetőek kulturális és történelmi tényezőkre. Toulemon szavaival, “Németországban és Dél-Európában az az uralkodó nézet, hogy a gyerekekről nem az államnak, hanem a családnak kell gondoskodnia. Ennek megvan a maga történelmi oka. A nácik ill. a fasiszták annyira erősen sulykolták az általuk uralt országokban a ‘gyerekeket a Vaterlandnak’ (szó szerint: apaföld/-ország) eszményét, hogy az ottaniak a mai napig ferde szemmel néznek minden, a születésszám növelését célzó állami intézkedésre. Ezzel szemben a franciák és a skandináv országok lakosainak túlnyomó többsége elfogadja, helyesli és támogatja az állami segítséget a családi ügyekben – így például az új bölcsödék és óvodák létesítését.”

A születésszám növelését célzó intézkedések Franciaországban a 20. század elejére vezethetőek vissza, amikor is a paternalista vállalatok bónuszokkal jutalmazták a kisgyerekes szülőket. A ’30-as években ill. a háború után aztán az állam vette át ezt a szerepkört, kiépítve egy minden szülőre kiterjedő családi pótlék- és adókedvezmény-rendszert. Ezeket az anyagi előnyöket követte aztán rövidesen a kisbabákról és kisgyermekekről való gondoskodást elősegítő szolgáltató- és ellátórendszer kiépítése. Thévenon megfogalmazásában, “A gyermekbarát intézkedések csak akkor lehetnek igazán hatékonyak, ha eléggé bőkezűek és kellően megbízhatóak, folytatólagosak és társadalmi konszenzusra épülnek; csak így nyerheti el az állam a családok bizalmát – amint láthatjuk ezt Franciaországban is.”

Az ilyen intézkedések jótékony hatással vannak a termékenységre is, mivel támogatják a rugalmas párkapcsolati modelleket. “Franciaország eldöntötte, hogy minden családot támogatni fog, függetlenül azoknak a konkrét párkapcsolati preferenciáitól” – hangsúlyozta Toulemon. “De nem volt ez mindig így. A ’70-es években a Családi Szövetségek Nemzeti Uniójának (UNAF) megvoltak a maga fenntartásai az egyszülős ill. a patchwork-családok támogatásával szemben – holott a felmérésekből is látszott, hogy ezek pedig ugyanazok az emberek, mint az UNAF által is védett házaspárok. Minden család életében vannak nehéz időszakok, így teljesen ésszerű, hogy minden családot támogatni kell, különösen a valóban rászorulókat – ahogyan valóban tették is ezt az egymást követő francia kormányok.”

A kérdés így már csak az, hogy pontosan milyen intézkedések segíthetik elő a termékenységi mutatók javulását. Elég egyszerűen csak pénzt adni a családoknak, ahogyan teszi azt Luxemburg is? Vagy kell még emellett gondoskodni bölcsödei és óvodai lefedettségről is, lásd skandináv országok? A különböző intézkedések hatásait vizsgáló tanulmányok következtetései elég egyértelműek: az anyagi támogatás valóban hasznos, de önmagában még kevés, mondta Thévenon. Az igazi áttörést a (kis)gyermekgondozási ellátórendszer jelenti. Ha teljes a lefedettség, sehol nincsen helyhiány, mindenhol jól elérhetőek és hozzáférhetőek ezek a szolgáltatások – mint például Észak-Európában -, úgy arra a születési ráta is pozitívan reagál. A gyermekgondozási rendszer tehát kulcsfontosságú.

A 2002-es barcelonai csúcson az EU azt a célt tűzte ki 2010-re, hogy minden tagállam hozzon létre elegendő “formális” gyermekgondozási létesítményt (bölcsödék, gyermekmegőrzők) az óvodáskor alatti gyerekek egyharmada számára. Franciaország pedig olyannyira túlteljesítette a tervet, hogy a három év alatti gyermekek több, mint fele jogosult náluk valamiféle közösségi gondviselésre – bár nappali bölcsödei hely csak 16%-uknak jut annak ellenére is, hogy a szülők főként ezt a megoldást preferálják.

Még szorgosabbak voltak a skandináv országok: Norvégiában a kicsik 54%-áról gondoskodnak nappali bölcsödében és 65%-ukról Dániában. Kevésbé rózsás a kép a mediterrán és közép-európai országokban: Olaszországban, Spanyolországban és Görögországban a gyermekeknek kevesebb, mint 40%-áról gondoskodnak formális létesítményekben, Németországban 23%-ukról, 14%-ról Ausztriában, 10%-ról Magyarországon, 7%-ról Lengyelországban és mindössze 4%-ról a cseheknél. Jól látható ennek a termékenységi rátára gyakorolt hatása is, amely nem is ment 1,45 fölé.

Figyelemreméltó egybeesést mutatnak az európai országok termékenységi rátái az intézményesített gyermekgondozási lefedettséggel. Amint arra Lesthaeghe is rámutatott, “Az egykori Kelet-Németországban magasabb a termékenységi ráta, mint Nyugat-Németországban. A határvonal megegyezik az egykori vasfüggöny vonalával, hűen tükrözve az eltérő kisgyermek-gondozási hagyományokat. Keleten még mindig több a bölcsöde, mint nyugaton. Hasonló a helyzet Belgium flamand régiója és a környező német vidékek között: a bölcsödékkel bőségesen ellátott, a nap nagyobb részét lefedő iskolákkal és jobban szervezett iskolán kívüli foglalkozásokkal felvértezett belga oldalon magasabb a termékenység, mivel a nőknek így egyszerre lehet családjuk és karrierjük is.”

Végeredményben tehát nincs semmi misztikum a koreai és japán szakértőket annyira lenyűgöző receptben. Egyszerűen azokban az európai országokban magasabb a termékenység, ahol rugalmasak a családi normák, a nők szabadon dolgozhatnak (nem kelt bennük bűntudatot a társadalom), bőkezűek a gyermektámogatási intézkedések és jólszervezett a gyermekgondozási rendszer – vagyis röviden, azokban az országokban, amelyek el tudták fogadni a nemek közti egyenlőséget. Toulemon végkövetkeztetése szerint: “Kulcsfontosságú a társadalmi alkalmazkodóképesség. Ha nem sikerül összeegyeztetni a családi hagyományokat a nemek közti egyenlőség új politikai valóságával, akkor ennek egyenes következménye lesz a gyermekvállalási hajlandóság visszaesése.”

Ez a cikk a Le Monde anyagait is felhasználó Guardian Weekly-ben jelent meg.

Forrás: The Guardian

Advertisements
Kategória: Család, Feminizmus, Politika, Társadalom
Címke: , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) A francia siker titka: dolgozó nők és rugalmas családszemlélet bejegyzéshez

  1. wwerww szerint:

    A svéd, francia, ír helyzetről olvastam, hogy bevándorlók száma növekedik inkább, az őslakosoké nem.
    A hagyományos család gonosz dologhoz, arról, hogy az egyedülálló anyák által nevelt gyerekek nagyobb eséllyel lesznek problémás felnőttek, elkényeztetettek, vagy még rosszabb bűnözők, mert nem tudnak, egymagukban rendesen nevelni, hallgatnak. Az is érdekes hogy az úgynevezett modern független mindent tudó dolgozó nők nem akarnak szemetes, kőműves, gáz, villanyszerelő, asztalos stb. állást, hanem a szellemiekben vannak, manapság túlsúlyban pl. pedagóguspálya elnőiesedéséről vannak cikkek, a feministák a nehéz, fizikai, egészségkárosító, életveszélyes munkákra nem követelnek kvótát.

    • Hari Seldon szerint:

      Nem így van. Nálunk Franciaországban ugyan nincs hivatalos nyilvántartás a vallásokról, de azért vannak adatok. Az “őslakos” franciák születési arányszáma: 2 gyerek jut egy nőre, a bevándorlóké: 2,2, és náluk tényleg csökken (nagyjából be pont úgy konvergál lefelé, mint a Dél Európai országoké)

  2. Visszajelzés: Még egy érdekes cikk | Olaszországba jöttem

Itt szólj hozzá :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s