Így győzd le a halogatást

Szerző: Cheryl Eddy

"Nem tudom/majd/egyszer/időben/valamikor/holnap/MOST!/soha/talán/akármikor/még nem/majd máskor/jövő héten"

“Nem tudom/majd/egyszer/időben/valamikor/holnap/MOST!/soha/talán/akármikor/még nem/majd máskor/jövő héten”

Mindannyiunk nagy, közös mumusa a halogatás. Még azok is, akik pedig tényleg annyira jól szervezik meg az életüket és a munkájukat is, hogy az mások szemében már elviselhetetlenül irritálónak hat, jól ismerik azt a gyötrelmes érzést, amikor a lehető… legutolsó… pillanatig tolnak ki valamit. De mégis miért tesszük ki magunkat ennek a gyötrelemnek annak ellenére is, hogy egyébként tökéletesen tisztában vagyunk a várható következményekkel? És hogyan kerekedhetünk felül ezen?

Nem meglepő módon, a halogatás pszichológiai gyökerei igen mélyre nyúlnak.

Jude Bijou pszichoterapeuta, az Attitude Reconstruction: A Blueprint for Building a Better Life (kb.: “Átdolgozott hozzáállás: Tervrajz egy jobb élethez”) szerzője szerint a halogatás ki nem fejezett érzelmekkel hozható összefüggésbe: “Van egy feladat, amit el kell végeznünk, és úgy érezzük, hogy összecsapnak a hullámok a fejünk felett. Itt a félelem állhat a háttérben, és megrémülünk: ‘Jó ég, ezzel nem leszek meg időben!’ De ugyanígy lehetünk dühösek is: ‘Nem kényszeríthetsz erre! Ez hülyeség!’ Vagy letörtek: ‘Ezt én nem tudom megcsinálni.’

Piers Steel, a Calgary Egyetem professzora, a The Procrastination Equation: How to Stop Putting Things Off and Start Getting Stuff Done (kb.: “A halogatás egyenlete: Így győzd le a halogatást és válj produktívvá”; a témában lásd még a prof saját blogját: Procrastinus.com) szerzője arra is rámutat, hogy a halogatást sok esetben az okozza, hogy elkeserítően nehéz motiválnunk magunkat az adott feladat elvégzésére:

Bárkinek ha azt mondanád, hogy “Van egy szuper pirulám, amit ha bekapsz, egyből hipermotivált leszel. Kérsz egyet?”, mindenki egyből rávágná, hogy “Naná, ide vele!” Soha nem az a baj, hogy az ember nem akar motivált lenni, hanem csak az, hogy nem tud. A halogatás jelensége pedig egyre jobban burjánzik mindenfelé; mindenkinél a halogatás az alapértelmezett hozzáállás. Ténylegesen az számít szokatlannak és különlegesnek, ha idejekorán elintézel valamit.

Kiemeli továbbá Steel az impulzivitás jelentőségét is. A legtöbben ugyanis “sokkal inkább hajlamosak a gyorsan/azonnal elérhető jutalmak után kapni, semmint csak hosszabb távon elérhető célok felé építkezni. Ez nem mindig kellemes, de ilyenek vagyunk” – mondja. – “A világunk pedig ki is használja ezt. A csábítás puszta jelenléte is elég ahhoz, hogy elterelje a figyelmünket a nagyobb, hosszabb távú céljainkról. Pedig mindannyiunknak megvannak a nagy álmai, nem igaz? Megtalálni a nagy Őt, szert tenni igaz barátokra, feljebb jutni a ranglétrán. Nem hinném, hogy ezzel bárki is vitatkozna. Ugyanakkor viszont mivel is töltjük ténylegesen az időnk legjavát? Közösségi médiával. Vagy játékokkal.

Birgerking, Flickr/CC 2.0

Birgerking, Flickr/CC 2.0

Megerősíti ezt Dr. Kim Kensington, a halogatás és az ADHD-s felnőttek szakértője (The Procrastination Doctor) is:

A tennivaló gyakran idegességet takar. Máskor prioritizálni nehéz; valahogy épp nem akad rá alkalmas időpont soha, ha nem sürgős. Az ADD-s agy számára pedig még nehezebb ténylegesen nekilátni bárminek még akkor is, ha ehhez egyszerűen csak fel kéne kelni a kanapéról. Olyan nehéz aktiválódni? A jelek szerint igen.

Így motiváld magad

Akkor hát mi is az első lépés az önmotiválás felé? Hogyan lehet túllépni az adóbevallási űrlapok undortelt, megvető bámulásán és ténylegesen kitölteni azokat? Mindhárom szakértő teljesen korrekt és értelmes tanácsokat ad, de ezeknek a tényleges, gyakorlati alkalmazása már igényelhet némi elszántságot.

Bijou szerint a halogatás leküzdéséhez először is be kell azonosítani az amögött rejlő érzelmet (mivel ez jelenti a tényleges akadályt). Mi az? Letörtség, harag, félelem…? “Majd, ha megvan az érzelem, akkor le is kell vezetni azt: sírj egy jót, ha az kell, vagy toporzékolj, ami csak jólesik – lényeg, hogy szabadulj meg az érzelmi energiától. Ezután már tisztább fejjel gondolhatod át a tennivalót és oszthatod fel kisebb, kivitelezhető részletekre. Huzalozd újra a gondolataidat. Ne az járjon a fejedben, hogy ‘Ez túl sok, nem tudom megcsinálni!’, hanem inkább az, hogy ‘Menjünk sorban, vegyünk egyszerre csak egy dolgot.’ Használhatod ezt egy afféle mantraként, a helyes irányba terelve így a gondolataidat ahelyett, hogy szabotálnád önmagad. Gondold végig, hogy mit kell tenned és állíts össze egy listát az azt alkotó, egymást követő lépésekről. Majd láss neki először csak az elsőnek.”

Patrick Murphy, Flickr/CC 2.0

Patrick Murphy, Flickr/CC 2.0

Kensington egyszerűsítést ajánl: “Ha teljesen elakadsz egy feladattal és sehogyan sem tudsz előrehaladni vele, úgy először is találd ki, hogy pontosan mi lesz a következő lépés. Csupaszítsd le annyira, hogy még egy kilencévesnek is el tudd magyarázni: most ezt fogjuk tenni. Lényeg, hogy tedd tényleg abszolút nyilvánvalóvá és egyértelművé önmagad számára. Sokszor egyszerűen csak azért nem jutunk egyről a kettőre, mert fogalmunk sincs róla, hogy pontosan merre és hogyan is kellene tovább haladni.”

Javasolja továbbá azt is, hogy hozz létre magadnak új szokásokat – “már meglévőkhöz kapcsolva azokat. Lehetőleg valami olyasmihez, amit nagyon sokat és gyakran csinálsz. Ha például rendszeres látogatója vagy egy bizonyos blognak és mindig nagy élvezettel veted bele magad, akkor tedd szokásoddá, hogy előtte mindig szánsz legalább öt percet valami kihívást jelentő feladatra. És ha az megvan, úgy utána máris jól megérdemelt jutalomként merülhetsz el a kedvenc blogodban.”

Jó ötlet az is, ha időblokkokat hozol létre. “Különíts el magadnak egy 20-30 perces időblokkot, amikor valóban nekilátsz a teendőknek. Például megcsinálod az adóbevallásodat vagy bármi mást, ami tennivalód épp akad. Bármilyen tennivalót választasz is, azzal mindenképp haladni fogsz, és annyival is előrébb leszel végül.”

Hangsúlyozza azonban, hogy nagyon fontos az időkeret tényleges betartása: “Ha azt mondjuk magunknak, hogy x időt fogunk fordítani erre, de aztán ezt mégsem tartjuk be, akkor önmagunkat csapjuk be. Jellemző, hogy ha már egyszer nekikezdtünk, akkor gyakran nem is merjük abbahagyni attól való félelmünkben, hogy később megint nem tudjuk majd rávenni magunkat, hogy újra nekilássunk, és így csak még rosszabb lesz. És így tényleg még nehezebb is lesz újra nekiveselkedni a következő alkalommal. Ha azonban bevetünk egy stopperórát, és ténylegesen tartjuk is magunkat az időkerethez, akkor hatékonyabbá válunk és hozzászokunk a határidők betartásához. Ez azonban csak akkor működik, ha valóban tiszteletben tartjuk a saját magunknak szabott időkeretet.”

Ezzel Steel is egyetért. “A határidő előtti utolsó pillanatban persze mindenki hipermotivált lesz. Érdemes tehát visszafejteni és kiaknázni ezt a hatást azáltal, hogy saját, a valódiakkal minden tekintetben megegyező mesterséges határidőket állítunk fel magunknak. És ezek még jobban is működhetnek, mint az eredetiek.”

Figyelmeztet azonban az önmagunkkal szembeni őszinteség fontosságára is: “Sok esetben nem is a célokkal van a gond, hanem a csábításokkal. Minél több van ezekből, minél közelibbek és minél látványosabbak, annál kevésbé tudsz ellenállni nekik. [És] ha másnak hiszed magad, mint amilyen valójában vagy, akkor abból természetesen gondjaid is lesznek. Mintha fejjel futnál a falnak azzal a felkiáltással, hogy ‘Annak a falnak nem kellene ott lennie!’ Ne próbálj úgy tenni, mintha nem az lennél, aki vagy.”

Kép: Shutterstock.

Forrás: io9

Reklámok
Kategória: Pszichológia, Szórakozás
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Itt szólj hozzá :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s