Ezért nem lehet összeegyeztetni az evolúciót az istenhittel

…avagy 4 ok arra, hogy miért nincs se füle, se farka annak az elképzelésnek, hogy “az evolúció Isten műve.”

ORIGIN OF LIFE ON EARTHSzerző: Greta Christina

“Hát persze, hogy hiszek az evolúcióban. És hiszek Istenben is. Hiszem, hogy Isten az evolúció útján hozta létre az életet.”

Sok mérsékelt ill. haladó gondolkodású hívőtől hallhatunk ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket; hogy bár hisznek ők ugyan továbbra is valamiféle teremtő istenben, viszont szívből elutasítják a vallásuk szélsőséges, fundamentalista, minden tudományosságot mereven ellenző változatait (nagyon helyesen), és szeretnék a valósághoz igazítani a hitüket – ide értve az evolúció tudományosan megerősített tényét is. Így hát megpróbálják összeegyeztetni a kettőt azáltal, hogy elismerik az evolúció valóságát pontosan úgy, ahogyan azt a tudósok felvázolták – kiegészítve azzal az apró részlettel, hogy az is Isten műve. És lám, máris nem kell tagadnod az evolúciót ahhoz, hogy hihess Istenben.

Abban az – igen szűken és szó szerint vett – értelemben ez így még persze igaz is, hogy valóban vannak olyan emberek, akik hisznek Istenben és ezzel együtt elfogadják a tudományt is úgy általában és az evolúciót is konkrétan. Ez egy megfigyelhető, tagadhatatlanul valós tényállás, természetesen tényleg vannak ilyen emberek.

A baj csak az, hogy ez a szemlélet maga, miszerint “Az evolúció Isten műve” több szempontból is tarthatatlan: nem csak tényeket és bizonyítékokat tagad, de önellentmondásokkal is terhes. Tény ugyan, hogy ezzel a nézettel már nem kell a valóság akkora szeletét megtagadnia az embernek, mint a “fiatal Föld”-hitű kreacionistáknak, de azért még így is éppen elég sokat. Lássuk tehát, miért is teljesen értelmetlen azt gondolni, hogy “az evolúció Isten műve” lenne.

1.) Ez ütközik az evolúciós elmélet alapelvével.

A teista evolúciószemlélet (ez a flancos kifejezés arra, hogy “az evolúció Isten műve”) szerint Isten terelgeti az evolúció folyamatát, egyengetve annak az útját. A mutáció, a természetes kiválasztódás és az öröklődés eszközei által alakítja ki az élet miriádnyi formáját a saját elképzelései szerint – ide értve természetesen az embereket is.

Az evolúciónak azonban nincs konkrét célja vagy iránya. Az evolúciós elmélet legfőbb alapelve ugyanis éppen az, hogy ami túlél, az túlél, ami szaporodik, az szaporodik. Minden egyes nemzedéknek a saját lehetőségei szerint kell túlélnie és szaporodnia; az evolúciót nem hatja meg egy olyan jellegzetesség, ami jelenlegi formájában még káros ugyan, de mondjuk tíz generációval később, egy kis további evolválódást követően már jó lesz majd valamire. Ha egy adott jellegzetesség az éppen aktuális formájában nem válik előnyére (vagy nem semleges) a kérdéses állatnak, növénynek vagy baktériumnak, ebben a nemzedékben, itt és most, akkor az átkozottul gyorsan ki lesz rostálva. Az evolúció teljes egészében a mindenkori példányok jelenéről illetve nagyon közeli jövőjéről szól: túlélésről és termékeny utódok létrehozásáról, akik szintén elég sokáig képesek túlélni ahhoz, hogy maguk is szaporodhassanak.

Ez a folyamat pedig egy merő káosz. Ha a kismillió apró részlet bármelyike is másként alakul, úgy a végeredmény is más lesz – néha alig észrevehetően, néha pedig igen látványosan. Egy áradás eltereli a folyót, és egy növény magjai dél-délkelet felé sodródnak dél helyett, így a magok már a kontinensnek azon a részén hajtanak ki, amely aztán idővel leszakad, elsodródik és Dél-Amerikának nevezzük el. Jön egy aszteroida, kipusztítja a dinoszauruszokat, mire ezek a fura kis rágcsálófélék kontrollálatlanul elszaporodnak – néhány millió év múltán pedig az ük-ük-a-sokadik-hatványán-unokáik már elektronikus kijelzőn olvassák a sztorit.

Véletlenszerűség mindenekfelett: ha valami másképp történik, akkor valami más marad életben és szaporodik, és minden más is másként alakul. Igen, az élet általunk jelenleg ismert formái felettébb valószínűtlenek – és ha másként alakultak volna a dolgok, akkor meg azok a formák lennének rendkívül valószínűtlenek. Nincs cél vagy irányzék; a kiválasztódás nem törekszik semmilyen konkrét létforma kialakítására a valamikori, távoli jövőben.

Ezért nincs tehát se füle, se farka annak az állításnak, hogy az evolúció valóban úgy igaz, ahogyan azt a tudósok felvázolták, csak épp Isten terelgeti a folyamatot a saját céljai szerint. Ha ugyanis az evolúció valóban úgy igaz, ahogyan azt a tudósok felvázolták, akkor abba semmilyen céltudatos terelgetés nem fér bele. Semmi köze nem lehet hozzá semmiféle istennek.

Mármost, ha a tények és bizonyítékok azt mutatnák, hogy az evolúció márpedig így működik, és valóban terelgeti valaki a folyását, akkor értelemszerűen szanálhatjuk az elmélet “céltalan, irányítatlan” jellegét. És ez esetben ezzel nem is lenne semmi gond; az évtizedek során így is számos alkalommal alakult és változott az evolúcióval kapcsolatos felfogásunk, és ha minden jel arra utalna, hogy valóban van egy Nagy Tervező, akkor ennek megfelelően kellene módosítanunk ismét az elképzelést.

A valóság azonban ezzel szemben az, hogy…

2.) Mákszemnyi bizonyíték sincs semmi ilyesmire.

Ha tényleg lenne egy Nagy Tervező, aki céltudatosan terel el folyókat, emel hegyeket vagy szakít szét kontinenseket, akkor annak látnánk itt-ott a jeleit. Akkor a fosszíliák azt mutatnák, hogy az ember térde hirtelenjében átalakult, hogy jobban megfeleljen a két lábon járáshoz. Meg azt is, hogy a nők medencecsontja is hirtelenjében átalakult, hogy átférjen rajta az immár nagyobb aggyal születő gyermekük, jelentősen javítva így a szülés ill. születés túlélésének esélyeit. Meg azt is, hogy az emberi agy hirtelenjében átalakult, hogy jobban átlássa és mérlegelhesse a hosszú távú költség-nyereség arányokat. És akkor még csak az emberekről beszéltünk.

De semmi ilyesminek nem látni nyomát. A fosszíliák, a génjeink, a földtani adatok, az anatómiánk, és a tudomány minden egyéb, az evolúció elméletét és annak gyakorlati működését vizsgáló ágának minden adata és eredménye egybehangzóan tanúskodik a dolgok véletlenszerű menetéről, bármiféle külső beavatkozás vagy értelmes céltudatosság legcsekélyebb jelei nélkül.

Pontosan azt látjuk, amit látnunk is kell akkor, ha az evolúció valóban egy teljesen természetes, nemzedékről nemzedékre haladó folyamatként működik.

Vannak persze még ravaszabb teista evolucionisták is, akik készséggel elismerik azt is, hogy természetesen nem babrál Isten az evolúcióval napról napra, évezredről évezredre vagy épp korszakról korszakra. Szerintük – és ez már lényegében egy deista szemlélet – Isten csak beindította a gépezetet négymilliárd évvel ezelőtt, a bolygónk hajnalán, vagy akár már 13,7 milliárd évvel ezelőtt, a világmindenség hajnalán. Szerintük Isten csak beállította a megfelelő induló paramétereket ahhoz, hogy idővel a kívánt végeredményt kapja, majd hátradőlt a székében és a gép forgott, az alkotó pihent. Vannak, akik ezt értik az alatt, hogy “az evolúció Isten műve.”

Bizonyíték azonban erre sincs szemernyi sem. Ha az istened olyannyira rejtőzködő, hogy ténylegesen megkülönböztethetetlen a fizika normál ok-okozati láncolataitól, akkor mégis mi okod van még hinni a létezésében? Az emberiség teljes történelmében soha semmire nem bizonyult még helyes válasznak a természetfeletti: rámutathatsz bármilyen tetszőleges jelenségre, amit egykor természetfelettinek hittek, és lám, mára annak is meglett a teljesen természetes magyarázata. Ennek a fordítottjára azonban még egyetlen egyszer sem volt példa. Akkor tehát miért is hihetőbb számodra az, hogy egy láthatatlan isten hajszálpontosan a fizika természetes ok-okozati viszonyainak megfelelően indította be az evolúció folyamatát, mint maguk a szóban forgó tényleges, természetes ok-okozati viszonyok?

Ahogy Julia Sweeney fogalmazott “Elengedni Istent” (“Letting Go of God”) c. performanszában, “a nem létező és a láthatatlan gyakorta igen hasonló.” Tekintve, hogy szemernyi bizonyíték sincs ennek a titokzatos Nagy Tervezőnek a létére, és épp ellenkezőleg, minden épp hogy azt bizonyítja, hogy nincs semmi ilyesmi – miért gondolod akkor mégis azt, hogy márpedig akkor is van?

Mert bizony…

3.) Rengeteg bizonyíték van ellene.

Üregek. Vakfoltok. Külső herék. A két lábon járásra csak kontár sufnitákolással felkészített hát, térd és láb. A csecsemő koponyáját éppen csak hogy átengedni képes szülőcsatorna; és még így is minden csecsemő lényegében koraszülött, mert ha tovább fejlődnének a méhben, akkor az anyjuk belehalna a szülésbe (ami néha még így is megesik). Az egymáshoz igen közeli lég- és nyelőcső állandó fulladásveszéllyel fenyeget evés közben, ha nem vigyázunk. Az állkapcsunk túl kicsi a fogainknak; a bölcsességfogak nem férnek el, rendre baj van velük. A szemünk is fordítva, fejjel lefelé van huzalozva. A bolygóideg valóban össze-vissza bolyong mindenfelé, mielőtt elérné a célját. Akárcsak az ondócsatorna. Az agy huzalozása a nyelvvel is csak hellyel-közzel képes megbirkózni, a memóriánk igen messze van a tökéletestől, a szellemi egészségünk is törékeny, a költség-nyereség arányok mérlegelésével is gondjaink vannak, akárcsak a valószínűségekkel, és hajlamosak vagyunk inkább az azonnali kielégülést előnyben részesíteni a hosszú távú nyereség helyett. Születési hibák. A megerősített terhességek 15-20%-a végződik vetéléssel – és ezek csak a megerősítettek. Minden terhesség mintegy 30%-a és minden fogantatás mintegy 75%-a végződik vetéléssel.

És akkor még csak saját magunkról, emberekről beszéltünk. Az állatvilágban ott találjuk például a zsiráfokat az ötméteres bolygóidegükkel. A tüdővel igen, de kopoltyúval nem rendelkező vízi emlősöket. A hím pókokat, akik előbb hálóba rakják, majd egy másik nyúlványukkal újra felszippantják a spermájukat és csak így tudják megtermékenyíteni a párjukat, mivel ez a termékenyítő nyúlványuk nincs összekapcsolva a spermatermelő szervükkel. (A könnyebb érthetőség kedvéért: képzeld el, milyen lenne, ha az embernek a homlokán lenne a pénisze, és csak úgy tudna szaporodni, ha a heréjéből előbb az asztalra fecskendezné a spermát, majd feltunkolná a homlok-péniszével és úgy hatolna be a nőbe.) A kengurukat, akiknek az őrlőfogai folyamatosan elkopnak majd kicserélődnek – de csak négy alkalommal, azután pedig éhen halnak. A kaparódarazsakat, akik élő hernyók testébe rakják le a tojásaikat, majd egy szúrással nem megölik, csak mozgásképtelenné teszik a szóban forgó hernyót, akik így csak lassan sorvadnak el, és még bőséges táplálékául szolgálhatnak a darazsak lárváinak.

Komolyan azt akarod mondani, hogy ezt mind szándékosan tervezték épp ilyenre?

Tény, sok ámulatba ejtően hatékony és elegáns megoldást is fel tud mutatni a biológiai élet – viszont bőséggel akadnak otromba, toldott-foldott, rossz hatásfokú, felesleges, hiányos szerkezetek, kudarcba fulladt kísérletek, áthidaló megoldások és szörnyűséges, agyzsibbasztó kegyetlenség is (példákat bőséggel találhatsz itt). Legjobb esetben is igencsak meg kell tekernie az embernek az agyát ahhoz, hogy mindezt összeegyeztesse egy varázslatos, mindenható teremtő istennel, aki szándékosan alakította ilyenre a dolgokat – legrosszabb esetben pedig ez már csakis a valós tények teljes megtagadásával lehetséges.

Az evolúció teljességgel természetes elméletével azonban már annál könnyebb az egyeztetés. Olyannyira, hogy éppen az lenne a meglepő, ha nem ilyesféleképpen alakultak volna a dolgok. Ne feledjük: az evolúció nemzedékről nemzedékre halad – és mindegyik nemzedék csak egészen csekély mértékben különbözik a közvetlen elődjétől. Így pedig már teljes mértékben érthető az is, hogy miért vonultat fel a biológiai élet lépten-nyomon fura, rossz hatásfokú, rég letűnt formákból és szerkezetekből továbbgyúrt és átalakított, esetleges megoldásokat.

Megkockáztatva még némi antropomorfizálást is, mondhatnánk is, hogy az evolúciót nem érdekli, hogy boldog vagy-e vagy hogy jól érzed-e magad a bőrödben. Nem várja el azt sem, hogy tökéletes legyél, csak azt, hogy jobb legyél a vetélytársaidnál, a ragadozóidnál és a prédáidnál. De persze még ez sem egy pontos megfogalmazás. Az evolúciót az sem érdekli, hogy életben maradsz-e vagy sem; ha te meg is halsz, lesz majd valami más, ami él tovább helyetted. Az evolúciónak pedig teljesen mindegy, hogy ki vagy mi lesz az.

Az evolúciót semmi sem érdekli. Istent viszont állítólag igen. De akkor miért alakította így a dolgokat? Ha van akkora hatalma, hogy létre tudta hozni az egész világmindenséget egyszerűen azért, mert úgy tartotta kedve; hogy tetszése szerint képes játszani a genetikával és az evolúciót befolyásoló egyéb természeti tényezőkkel – akkor mégis miért alkalmazott ilyen otromba, felesleges, rossz hatásfokú, kegyetlen megoldásokat?

Nos…

4.) Ha ez igaz lenne, úgy Isten vagy tehetségtelen kontár vagy velejéig romlott, kegyetlen és gonosz.

Az evolúció valóban eredményezett igazán csodálatos és lenyűgöző létformákat – vagy, precízebben szólva, olyan emberi agyakat, amelyek képesek és hajlamosak is elámulni és megcsodálni a biológiai élet összetettségét és sokszínűségét.

Ettől azonban az evolúció egésze még mindig piszkos munka, a szó minden értelmében. Lásd fentebb, jellemzően rossz hatásfokkal dolgozik – értve ezt nem csak a végtermékeire, hanem magára a folyamatra is. Ez a természetéből adódik; nem is lehet másmilyen. Egy mindenható, varázshatalmú lény számára az evolúció folyamata elképesztően nagy kerülőutat jelent az értelmes élet megteremtéséhez. Ha az evolúció útján akarsz eljutni A pontból B pontba, akkor igen hosszú gyaloglás vár rád tekervényes, göröngyös, úttalan utakon, sok ezernyi közbenső megállóval, öreg és szenilis rokonok meglátogatásával, akik órákon át fecsegnek összefüggéstelenül a semmiről.

Mi több, az evolúció kifejezetten kegyetlen is. Értve ezt nem csak a sok esetben kényelmetlen, frusztráló vagy akár egyenesen fájdalmas végtermékeire, hanem magára a folyamatra is. Az állatokat a lehető legrémségesebb és szörnyűségesebb módokon éri el a végzetük: éhenhalnak, sebesülésekbe vagy betegségekbe, esetleg születési rendellenességekbe halnak bele, vagy más állatok tépik darabokra és eszik meg őket. A valaha is élt sokmiriádnyi tudatos létformának csupán egy elenyészően csekély töredéke halt meg békésen, – úgymond – ágyban, párnák közt, szerettei körében. Az elsöprő, túlnyomó többségnek brutális, fájdalmas, rémisztő halál jutott osztályrészül – még azoknak is, akik pedig minden tekintetben az evolúció nyerteseinek mondhatták magukat, és elég sokáig éltek ahhoz, hogy termékeny utódokat hozhassanak világra.

Ha valóban létezne egy isten, aki az evolúció útján terelgeti az életet egy általa kiválasztott irányba, úgy egyből adódik a kérdés, hogy mégis miért tenné ezt bárki is?

Ha egyszer Isten kellően hatalmas ahhoz, hogy eljátszadozzon az evolúcióval, méghozzá olyannyira észrevétlenül, hogy az minden tekintetben megkülönböztethetetlen a természetes ok-okozati folyamatoktól, akkor ugyan miért ne lenne meg a hatalma ahhoz is, hogy rögtön “készen” hozzon létre mindent? Ha be tudja állítani az induló paramétereket már a kezdet kezdetén pontosan úgy, hogy abból évmilliárdokkal később kialakulhasson az emberi értelem és öntudat, akkor ugyan miért ne tudná megoldani ezt egy, az evolúciónál összehasonlíthatatlanul gyorsabb, hatékonyabb, és mindenekfelett kíméletesebb, emberségesebb módon?

Ha a teista evolúciószemlélet igaz lenne – ha valóban lenne egy ilyen evolúciót terelgető, világmindenséget az első pillanattól megfelelően behangoló isten, akkor az az isten vagy tehetségtelen kontár vagy velejéig romlott, kegyetlen és gonosz. Lévén vagy nem volt képes úgy irányítani a rendszert, hogy a lehető legjobb hatásfokkal, minimális fájdalommal és szenvedéssel alkossa meg az életet (illetve eleve nem is volt képes előállni egy, az evolúciónál jobb, hatékonyabb és humánusabb módszerrel), vagy pedig cseppet sem érdekli mindaz a tengernyi szenvedés, amit okozott évmilliókon át és okoz mind a mai napig is.

És te tényleg egy ilyen istenben hiszel?

Ötös szorgalomból, egyes megvalósításból.

Teljes mértékben meg tudom érteni, miért szeretnék egyesek annyira összeboronálni a tudományt a vallásos hittel. Tényleg. Számtalan oka lehet az embernek arra, hogy vallásos legyen: családi, közösségi identitás, kötődés a szertartásokhoz és hagyományokhoz, az érzés, hogy mégiscsak van valami célja és értelme az egésznek, a vágy arra, hogy hihesd, hogy a mindenség mindenható teremtője személyesen törődik veled és vigyáz rád, és hogy hihesd, hogy lesz majd még valami a halál után is. És ugyanígy meg tudom érteni azt is, hogy miért szeretnék ezzel együtt elfogadni a tudományt is; elvégre a tudomány újra és újra bebizonyítja, hogy minden hibája ellenére is még mindig ez a legjobb és leghatékonyabb eszközünk a valóság megismerésére.

Megértem azt is, hogy az emberek szeretnék, ha a hitük a valóságot tükrözhetné. Olyan vallás azonban, ami valóban a valóságot tükrözi, nem létezik. Ha szeretnéd elfogadni a valóságot úgy általában, és ezen belül az evolúciót is konkrétan, akkor ezt a valós tényt is el kell fogadnod.

Greta Christina a “Coming Out Atheist: How to Do It, How to Help Each Other, and Why c. könyv szerzője. A blogját itt, a Twitterét pedig itt követheted.

Forrás: Alternet.Org

Reklámok
Kategória: Társadalom, Tudomány, Vallás
Címke: , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Itt szólj hozzá :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s