Szerző: Tamar Anitai
Nem lesznek gyerekek az életemben. Soha.
(Grafika: Kat Borosky/TueNight.com)
Igen, van férjem. Igen, ő is tudja, hogy nem akarok gyerekeket. Igen, mindketten tisztában vagyunk azzal, milyen végtelenül szerencsések vagyunk, amiért dönthetünk úgy, hogy gyerekek nélkül éljük le az életünket. Ő sem akar gyerekeket. Részben ezért is mentem feleségül hozzá (ezért, meg a fantasztikus hajáért). Ő is ezért vett el engem (meg azért is, mert mindig én tisztítom ki a macska alomtálcáját).
Valószínűleg már a második randinkon felhoztam a gyerekek kérdését, mivel számomra ez egy sarkalatos pont. És bár a férjem kétségkívül a legjobb apuka lehetne a világon, önmagában ez a tény nekem még nem elég ahhoz, hogy anyukává váljak (soha nem is akartam azzá válni), hogy megnyomorító anyagi terheket vállaljak magamra, vagy hogy még zsúfoltabbá tegyem a már jelenleg sem kifejezetten szellős életemet.
Imádom a barátaim gyerekeit, mivel nem nekem kell gondoskodnom róluk. Ők tökéletesen kielégítik az aranyosság-igényemet. Én nem várom el tőlük, hogy jól viselkedjenek velem, ők pedig nem várnak el tőlem 18 évi ingyen kosztot és kvártélyt. Számomra ez egy tökéletesen jó felállás.
Nem csak hogy nem akarok gyerekeket, de – és úgy látom, ez készíti ki csak igazán az embereket – még arra is rádöbbentem, hogy nincs is szükségem rájuk. Egyesek a jelek szerint egyet is értenek velem, és úgy tűnik, ennek még országos hírértéke is van, már ha ki lehet indulni a “Time” augusztus 12-ei számából: az egész címlapsztori arról a csodálatos felismerésről szól, miszerint a “megvan mindenem” (bármit is jelentsen ez) kifejezés egyes amerikaiak számára egyebek mellett a gyermektelenséget is jelenti. Figyelemreméltó, nemde, hogy országszinten eljutottunk odáig, hogy már egy nagynevű sajtótermék is felismeri, hogy – hűha – egyes házaspárok akár félre is dobhatják az általános kulturális paradigmát és dönthetnek úgy, hogy nekik bizony soha nem lesz szükségük minifurgonra. Mit találnak ki legközelebb? Örökbefogadás melegeknek? Miféle mágia ez?
Imádom a barátaim gyerekeit, mivel nem nekem kell gondoskodnom róluk. Ők tökéletesen kielégítik az aranyosság-igényemet. Én nem várom el tőlük, hogy jól viselkedjenek velem, ők pedig nem várnak el tőlem 18 évi ingyen kosztot és kvártélyt.
No, figyeljetek ide, mert tényleg komolyan mondom: nagyobb szükségem van alvásra, mint gyerekekre. Hogy ez önzőség? Igen, valószínűleg tényleg az! Ami pedig jó eséllyel egyben az egyik legfőbb érv is amellett, hogy miért nem való nekem gyerek. Így aztán külön vicces, amikor egymásra licitálnak az emberek (akiknek egyébként az égvilágon semmi közük nincsen ahhoz, hogy én hogyan szeretném élni az életemet) a sületlenségeikkel, amikor elmondom nekik, hogy nem akarok gyerekeket. Hogy csak néhány példát említsek:
“Mindenképp ki kell próbálnod! Fantasztikus!”
Nos, nincs kétségem afelől, hogy biztosan fantasztikusan jó lehet például kutyát is tartani, de a magam részéről még egy kutyáról való gondoskodás felelősségét sem akarom felvállalni. Gondolom, a kutyatartásról egyből le is beszélnél, ha tudnád, hogy nem akarok gondoskodni róla. De egy emberi lény bevállalására meg mégis rá akarsz beszélni, holott ugyanúgy tudod, hogy nem akarok gondoskodni róla?
“Meg fogod gondolni magad.”
Ez az egyik abszolút kedvencem, mivel azt sugallja, hogy az illető, aki ezt mondja, jobban ismer engem, mint én saját magamat. Erre pedig általában mindig valami ilyesmivel válaszolok: “HURRÁ, EGY IGAZI, ÉLŐ JÓS! Mit tudsz még rólam, amit én nem? Nyerek majd a lottón? Sikerül majd végül leadnom azt az utolsó két makacs kilót vagy hagyjam a fenébe az egészet? És hogyan végződik majd a kedvenc sorozatom? Milyen fantasztikus titkokat rejtegetsz még a világmindenségről abban a varázslatos agyadban?”
“De mi lesz majd veled, ha megöregszel?”
Nos, lássuk csak… remélhetőleg boldogan költöm majd a megtakarításaimat, amit nem csapoltak le folyamatosan a nyári táborok, fogszabályzók és egyetemi tanulmányok, utazgatok a világ körül olyan cuccokban, amilyeneket mindig is szerettem volna. Curlingezek. Remélhetőleg.
“Majd találsz rá pénzt.”
LOL. Ez nagyon jó, tényleg, fantasztikus! Te valami stand-upos humorista vagy, ugye? Ebben az a külön poén, hogy ugyanezt a rózsaszín szemüveget emberek millióira húzták már rá világszerte, akik szintén nem engedhettek meg maguknak gyerekeket eleve sem – és azóta sem (még felsőfokú végzettséggel és jól fizető állásokkal sem) “találtak rá pénzt”. Másik poén, hogy a gyermektelenség egy további előnye éppen az, hogy soha nem kell azon aggódnod, hogy hogyan engedheted majd meg magadnak a gyerekvállalást.
“No de mi lesz akkor, ha megbánod majd, hogy soha nem vállaltál saját gyerekeket?”
Inkább bánom meg adott esetben azt, hogy soha nem vállaltam gyerekeket, semmint azt, hogy vállaltam.
“De így soha nem fogod megtudni, milyen felemelő boldogságot jelent szülőnek lenni.”
Mint ahogyan azt sem fogom megtudni soha, hogy milyen érzés az, ha az embernek pénisze van. Vagy hogy milyen kubainak lenni. Vagy bezsákolni a labdát az 1992-es olimpiai kosaras álomcsapat tagjaként. De soha nem fogom megtudni azt sem, milyen érzés nedves pelenkát cserélni, vagy egy olyan tinivel egy fedél alatt élni, aki hónapokat, ha nem éveket szentel annak, hogy engem utáljon, majd további évtizedeket annak, hogy negligáljon és kerüljön. Köszönöm, hogy őszintén szíveden viseled a boldogságomat, Deepak Chopra, de valóban elégedett embereként azt kell mondjam, én vagyok az élő bizonyítéka annak, hogy a boldogság nem kizárólag a szülők kiváltsága, hanem simán elérhető gyermekvállalás nélkül is. Tökéletesen jól érzem magam ezen a napfényes, gyermekmentes strandon sütkérezve.
“Miért nem akarsz gyereket vállalni, ha egyszer tökéletesen alkalmas rá a tested?”
Igen, valóban mondták már nekem ezt is. Nos, ami azt illeti, tökéletesen alkalmas a testem pl. egy igazán atom gruppen-partiban való részvételre is, de mégsem áll szándékomban élni ezzel a lehetőséggel sem. Szóval ezt még csak válaszra sem méltatom. A lapos oldalpillantást kifejezetten az ilyen megjegyzésekre találták ki.
“Jó neked!”
Köszönöm szépen. Én is így gondolom.
Forrás: Tue/Night
Eszmetár 
Helló! 30-35 éves korodban az ösztönöd rá fog vinni, hogy mindenképp akarj gyereket. Ez nem tudatos dolog, illetve a tudatodat módosul, hiába most nem akarsz gyereket, akkor majd fogsz.
Ez baromság nem osztonallatok vagyunk
Q
Elmultam 35 ugyanúgy nem akarok ja kiskoromban is tudtam már
Kedves Szimonetta, te milyen tudatmódosító szerrel élsz? 🙂 Avagy szimplán tiéd a Bölcsek Köve?…
41 éves vagyok, 10 éve boldog párkapcsolatban és biztosabb vagyok benne, mint valaha, hogy nem akarok gyereket. Se 20, se 30, se 35 éves koromban nem akartam. És ebben teljesen ugyanolyan véleményen vagyunk a barátommal.
Viszont arról is érdemes lenne olvasnod, mennyien megbánják, hogy szültek (vagy a családi/társadalmi nyomásra, vagy mert “mindenkinek van gyereke”). Ez a téma jelenleg hatalmas tabu, ezek a nők szégyellik bevallani, hogy legszívesebben visszacsinálnák az egészet. (Egy kutatásban olvastam erről.) És ha pár hónap/év múlva megbánod, hogy gyereket szültél…ott nincs ám visszaút, nem viheted vissza.
Köszönöm, én most vagyok 35, és határtalanul boldog, hogy végre találtam egy férfit, aki szintén nem akar gyereket.
44 vagyok. Soha nem akartam 🙂
Mi a franc??? Tudtommal az ember azért nem állat mert tud gondolkozni és nem kell az ösztöneire támaszkodni? A küzdj vissza vagy fuss az igazi ösztön.
😁😁😁😁😁😁😆😆😆😆Helló! 😁😆42 éves nő vagyok, az ösztönöm még SOHA nem vitt erre a pokolra rá!!!! Soha nem akartam gyereket,nem is lesz. Minden nap hálát adok érte a sorsnak hogy még csak terhes se lettem, amit el kellett volna vetessek mert az is nagyon fájna…, mondjuk annyira nem mint a terhesség, szülés, azutáni lábadozás, szoptatás, nem alvás,, tükörbenézés csúnya testtel, sok meló a gyerek után, stb millió más szörnyűség. Minden hónapban számolom mikor kell megjönnie, ahogy késik és kiderül hogy valaki élősködik bennem, kapartatom is ki, ezért is figyelek ennyire, hogy mielőbb rohanhassak abortuszra. Páromnak vannak gyerekei, alkoholista az anyjuk, folyamatos stresszben élek hogy mi lesz ha kidobja őket, mert én nem nevelek gyereket. Párom se akar, mert inkább velem lenne. Sajnos intézet lnne a vége, mert én pár nap után kikészülnék, akátmennyire is szeretnék segíteni, de egyszerűen nem megy. . Szóval ne magadból indulj ki…. Inkább golyót a fejembe mint terhesnej lenni, szülni, gyereket nevelni. A kiskutyám és a pénzem sokkal boldogabbá tesz. Ennyit az ösztöneidről 😆😆😁😆😆😆!
Ezt cáfolom. 45 vagyok, eddig sem akartam soha, most meg már végképp nem bolondulok meg. Sőt, egyre jobban örülök, hogy így döntöttem. Az ösztönnel kapcsolatban…. Nem kellene már lemászni a fáról? 🤔
ez egy hatalmas ostobaság! elmúltam már 35 és ugyanúgy nem akarok! képzeld vannak olyan nők is akik sosem akarnak és nem szülnek! fogd fel, mégha nehéz is!
41 vagyok, lófasz se jött rám 😀
Üdv, kedves posztíró!
Szerintem Szimonetta kommentjét is beleveheted a listába…:)
Annyiban azért különbözünk az állatoktól (nagyon szeretem őket, ne értsétek félre), mert felül tudjuk írni az ösztöneinket a tudatosságunkkal. Aki most sem akar gyereket, azon 35 évesen az ösztönei sem tudnak változtatni. (Persze van, aki “meggondolja” magát, de benne valószínűleg nem fogalmazódott meg gyerekkorában/kamaszkorában, hogy ő tényleg nem szeretne gyereket.)
Én már kisgyerekként sem szerettem a többi gyereket, sose volt álmom, hogy anyuka legyek és mivel van szabad akaratom, ezért nem is vállalok se 26 évesen, se 36 évesen. És ezen nem fog változtatni se az anyukám, se a társadalom megítélése, se az “ösztönök”.
Ezzel én is pontosan szó szerint így vagyok!!!
“Én már kisgyerekként sem szerettem a többi gyereket,…” stb. Mintha én írtam volna! A fogalmazásodból az jön le, hogy most Te is 26 vagy, én is ennyi vagyok. 🙂 Ez az anyai ösztönnek nevezett dolog nálam soha nem volt. Mind az ilyen hozzászólásoknak, és az ilyen cikkeknek – ezúton nagyon köszönöm a cikkírónak! – is végtelenül örülök. Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül. Ja, és jól érzem magam így. SZABADNAK érzem magam. Nem csodálom, ha sokan irigyelnek érte. És olyanokkal barátkozom, akik hasonlóak illetve akik el tudnak engem fogadni így. És nem, nem vagyunk állatok, mi emberek. És aki tényleg olyan erős ösztönrendszerrel rendelkezik, mintha egy állat lenne, és egész életében képtelen bármit is józanul végiggondolni, azt az embert csak sajnálni tudom.
Csatlakozom! Én is azok táborát erősítem, akik már gyerekként se szerették a többi gyereket. Hát, azóta se sikerült megszeretnem őket. 🙂 Valamikor felső tagozatban egy osztálytársam random megkérdezte, hogy fiút vagy inkább lányt szeretnék majd, én meg ösztönösen rávágtam, hogy egyiket se.
Mintha magamat olvasnám… És elárulom lassan és biztosanközeledem a 30-hoz és semmi ilyen indíttatásom sincs a témában (és egyre erősüdik ez az elhatározás). Teljesen más az életcélom (párkapcsolatom volt már nem egy, köszönöm), és állatokkal vagy emberekkel akarok foglalkozni (jelenleg állatmenhelyen dolgozom + karitatív munkát végzek). Egyik közeli rokonom is állattenyésztő vele sokat beszélgetek a témában. Tehát van felelősségérzetem mások felé csak nem család témakörben. Számomra az egész világ egy nagy család, ahová megyek igyekszem emberséggel és kedvességgel fordulni mások felé.
—————————————————————————————————–
Szóval én 2 válaszlehetőséget szoktam útjára bocsátani a kérdezők felé:
1. Egyenesen elmondom hogy a nem miért nem
2. Azt mondom amit hallani akarnak (de még véletlenül sem azt ami az igaz válasz). Erre általában békén hagynak
Egyébként sok embert lapátra tettem már a közeli kapcsolataimból akik képtelen dolgokat fogalmaztak meg nekem vagy nem értettek meg. Egyszerűen olyan embereket kell magad köré választani akik elfogadják a döntéseidet úgy ahogy vannak és nem próbálnak meggyőzni (jelen témában felesleges is lenne, mert túl intim területet feszegetnek vele és számomra sűrű aknamező).
Ebben amúgy szerencsés lehetek mert a rokonság, a családom/ősök és jó pár ismerősöm/baráti kör elfogadnak ilyennek. Bátyámmal is nagyon jó a kapcsolatom (ő már javában 30as, ha lesz családja én segítek neki mindenben 🙂 ), jelenleg hárman élünk anyámmal és támogatjuk egymást akármi történik. Nekik megköszönöm az eddigi támogatást és szeretetet amit adtak – a többieknek pedig… Hát, megnyugtatom őket hogy teljesen egészséges személynek tartom magam azért mert nem akarok valamit. Ne szúrja a szemüket, az életem úgy élem ahogy nekem jó (ezzel pedig nem ártok senkinek és szerintem semmi sértő nincs benne).
Nekem egy gondom van csak ezzel: Itt mindenki kapcsolatban van, és a párja elfogadja a döntést vagy a kialakult helyzetet (arról nem írtok, hogy esetleg van -e más is a döntés mögött. pl. egészségügyi probléma IS). Mi van akkor a párod nem fogadja el? Akkor egy 35 éves nő hogy-hol keres-talál olyan párt aki elfogadja ezt, jobbik esetben ő is hasonló véleményen van? Életemben ahány pasival hozott össze a sors, mind gyereket akart és szó nélkül dobbantott ha megtudta hogy velem ez nem fog menni, most mindegy miért nem.
Ágnes bármi történhet, az én életem is erről szólt eddig, és teljesen véletlenül találtam ilyen férfit, és k….ott mázlista vagyok, tudom.
Én is kapcsolatban vagyok, a párom szintén nem akar mert már vannak neki, de sose vágyott gyerekre, most sek mintaapa, szégyen, nem szégyen, ez van, nem fog ezen változtatni.Nincs az a férfi aki miatt szülnék, tönkretenném a testem, életem. Ilyet nem kérhet az aki szeret, ez olyan mintha azt kérné tedd tönkre magad, csúfuoj meg hogy én büszke lehessek az elszórt magvaimra. Szerencsére a párom imád, őt is zavarják a gyerekek, nem érdeklik őt…, tudja én mennyire nem akarok, azt is ha a sajátjait az anyjuk nem nevelné, akkor mi nem laknánk együtt mert én nem nevelek gyerekeket, pedig kedvelem, szeretem őket, de hatalmas meló. Emiatt ő sem akarná, így sajmos intézetbe kerülnének, mert velem szeretne lenni.
Korábban amikor megismertem valakit, első nondatok között volt a gyerektéma, hogy van-e? A válaszom egyben az is volt mennyire nem szeretnék. Aki furán fogadta azzal többet nem is találkoztam, mert irtóztam az apukáktól, apulajelöltektől, meg minden olyan béna palitól aki ilyet várna el tőlem. Szóval inkább lennék Örökre egyedül minthogy tönlretegyem a testem egy lúzer kedvéért.
Én hozzámentem egy olyan férfihoz, aki mindig azt mondja, hogy akar gyereket (ha saját nem lehet – egészségügyi okokból -, akkor örökbe akar fogadni egyet)… Valójában viszont én azt látom, hogy az a helyzet nála, csak mondja, hogy akar, mert mindenki felől ez a nyomás érkezik felé, hogy “legyen gyerek, mert KELL”, de amikor hazajön az 5 éves tanítványának a tanítása után, akkor azért egyből azt mondja, hogy “na jó, azért még várjunk ezzel a gyerekvállalással” és ezt azért mondja, mert idegileg kikészíti őt még az az 1 óra is, amit az 5 évessel tölt… Szóval én nagyon jól tudom, mert ismerem a férjemet, hogy ő igazából nem bírná idegileg, ha lenne gyerekünk, ergo valójában nem akar, csak tényleg az összes kollégája, meg ismerősök, MINDENKI azt nyomatja, hogy kell kell kell… Hát szerintem meg nem kell és ezt már a párom is tudja, csak még nem tört felszínre benne.
És még valami az előzőhöz:
Nem érzem hiányát semminek az életemben, nagyon boldog vagyok, ami a legfontosabb: nem vagyok magányos (új ismeretségi körben is elmagyarázom ha erre a kérdésre térnének /gyerekvállalás stb./). Mindig van kire támaszkodnom az életben.
38 multam.Soha nem akartam gyereket es nincs is.
Igy tokeletes
Én meg azt hittem, egyedül vagyok azzal, hogy nincs gyerekem, és nem is szeretnék. 34 éves vagyok, tartós kapcsolatban. Jó állással, stabil anyagiakkal, pár hobbival. Sem érzelmi, sem anyagi szempontból nem hiányzik, hogy gyerekem legyen.
Elmúltam 38 éves és még mindíg nem akarok, sosem akartam gyereket. Elborzadok ha az utcán meglátok egy nőt “orgonasíp” visítozó kölykeivel, és még terhes is..brrr,inkább átmegyek a másik oldalra..Soha nem volt olyan gondolatom,hogy anya akarok lenni,nincs hozzá kedvem.Nem szeretem a mákostésztát,soha nem is fogom megenni, így vagyok a gyerekkel is.
Van egy Tudatos gyermektelenek csoport a facen ha valakit erdekel.
Lesztek a baratnoim?:) csak babas ismeroseim vannak, kepzelhetitek….nekem sem vagyam a gyerek:) azt hittem magam vagyok igy.
Visszajelzés: A kivétel erősíti a szabályt | hangosan írok
Olyan jó olvasni,hogy azért, akad még rajtam kívül is olyan nő akit kiráz a hideg a gyerekvállalás gondolatától 🙂 Én az utóbbi időben nagyon sokat gondolkodom azon,hogy igen, lehet,hogy új barátok után kellene néznem mert sajnos lassacskán az összes barátnőmnek van már gyereke és ez sajnos nagyon nagy hatással van a barátságunkra is. Megértem,hogy más lesz a fontossági sorrend az ember életében ha már vagy gyereke, de azt nem tudom megérteni,hogy időnként miért nem lehet lepasszolni a gyereket a nagyszülőknek vagy uram bocsá’ apuka miért nem képes vigyázni rá egy-két órát? És miért van az nagyon sok nő esetében (szerencsére vannak kivételek), hogy ha gyereket szül utána mintha megszűnne értelmes, felnőtt emberi lény lenni, akivel lehet beszélgetni másról is,mint a pelenka, a bölcsi és az ovis gyerekzsúr?
Olyan jó olvasni a cikket és a hozzászólásokat 🙂 Mint sokan, én is azt hittem csak én vagyok így, de nem adtam fel a reményt, hogy nem vagyok egyedül. Jó 10 éve döntöttem el, hogy bármit hozhat az élet de apaságot NEM, és a mai napig nem változott, de amiben csak tudom segítem a családom és ez jó így. Foglalkoztam már annyit gyerekkel, hogy rájöjjek, ez hosszú távon nem megy + egyéb okok miatt is. Ettől függetlenül ha kell elvagyok velük egy darabig, ha jól nevelt értelmesek. A mai napig kapom a sláger szövegeket, az elején még durva beszólásokat is, szerencsére már egyre több a megértő/ráhagyó, de nem fogják fel, hogy ha valakire erőltetik amit nem akar vagy nem megy, akkor rá fog cseszni, ebben a témában pedig legfőképpen a szerencsétlen gyerek. És a mai világban a sztereotípiák egyre inkább erősödnek, mint társadalmi nyomás.
Apropó párkeresés. Mégis hol?? Mert szinte mindig vallásosan családcentrikus stb. tökéletesen ellentétes felfogásúakat sikerül megtalálnom. Az internetet ismerem, ott legalább szűrhető, már aki hajlandó kitölteni normálisan az alapvető adatokat, hogy egyáltalán rátaláljon a kereső, de élőben senkire sincs ráírva…Ha meg bátran és őszintén bevallom, hogy ne raboljuk egymás idejét visítva menekülnek…szóval akiknél ez az utódlás “természetes”, szerintem fogalmuk sincs, milyen nehéz így…és a végére hagytam a legdurvábbat amit 1x kaptam: “Ha nem akarsz gyereket, minek neked egyáltalán párkapcsolat?” 28/F
Az a nő aki nem akar gyereket annak fogalma sincs mi az igazi szerelem vagy már rengeteg pasin van túl és tudatosan nem engedi be az életébe. Az viszont 100 százalék hogy ha egy nő megtalálja azt a férfit aki mellett igazán nő lehet és akiért bármit feláldozna, az gyermeket is szeretne tőle előbb vagy utóbb. Lehet nem vagy egy szerelmes típus vagy csak nem találtad meg azt az egy embert a földön. De van egy tanácsom, hagyd el a mostani pasid és keresgélj még:)
A szerelem nem ösztönkategória, hanem kémiai folyamat eredménye képpen képződött érzet.
Eléggé hülye dolog ezt felhozni példának és a jelenlegi boldog kapcsolatát Férfiként lehurrogod és szándékosan rosszat akarsz neki. Undorító. (Igen, szándékos rossznak mondható az, hogy próbálod bizonygatni még mindig, hogy vele van a baj.)
A nő akkor nő egy férfi mellett, ha az szabad akaratot hagy neki. Már nincs populációs veszélyben az ember, mint régen, mikor 5 gyerekből 2 ha túlélte. Nem a “szerelem” indítja be a szaporodó ösztönt, ez a kettő nincs egymáshoz sok közzel. Tessék szépen ezzel a píszí dumával mást hülyíteni.
Ej, de jó, megint egy pasi, aki a női lélek nagy ismerőjének képzeli magát. Nem tudom, mit szívsz, de ütős cucc lehet.
😆😆😆😁😆😆😆😁😁😆Mindennél jobban szeretjük egymást a párommal, amióta együtt vagyunk nem létezik senki számunkra, non-stop együtt vagyunk, el nem engedjük egymást még álmunkban sem, állandóan puszilkodunk, öleljük egymást több mint egy éve. Neki vannak gyerekei, de sosem akart…, nem is mintaapa… Tudja én mennyire irtózom a terhesség, szülés és velejárói gondolatától is meg a gyerekneveléstől. Nost már ő is. Gyerekei anyja egy alkoholista, még így sem vállalja őket. Annak se hogy én szenvedjek a nevelésükkel, mert hiába aranyosai, ez bizony meló, én viszont pihennék. Nem dolgozom, megtehetem, de a pihenés kell nekem, nem cselédsorsra születtem. Majd felnőnek. Ha az alkesz nem nevelné őket, azt mondta akkor marad az intézet mert ő egyedül se nem tudná csinálni munka mellett, se nem akarná…, pláne nem engem elveszíteni vagy kevesebb időt tölteni velem. Soha nem tenne engem ki a szülés borzalmainak, imádja hogy nem tágultam ki, nem csúnya a testem. Szóval hidd el, nőben, férfiban is van ilyen… Én az ilyen gyereket akaró pasikat ő előtte mindig kiselejteztem, első beszélgetés után nem volt több, hisz rákérdeztek van-e gyerek, mondtam Isten mentsen ettől, ha ő nem volt megrögzött gyerekmentes ment is a levesbe. Egyszerűen irritáltak a tyúkapók. Na ezt add össze. Ah, én elég jól állok anyagilag, páromnak Semmilye nincs, szar élete volt a családban míg meg nem ismert és másnap hozzám nem költözött…. Másnap… Igen! Azóta imádjuk egymást.
Szerintem meg ez úgy van, hogy az életében mindenki leckéket kap, amiből tanulnia kell és fejlődni. Ezért vagyunk a világon, mindenkinek a fejlődés az élete értelme. És az élet nem véletlenül tesz az utadba, az orrod elé olyan helyzeteket, amiket át kell élned – azért van mindez, hogy adott helyzetből, adott szituból tanulj valamit és fejlődj lelkileg / érzelmileg / értelmileg. És az élet addig adja ezeket a helyzeteket az utadba, ezer féle különböző módon, amíg egyszercsak valamelyikből meg nem tanulod, meg nem fejlődöd azt, amire a lelkednek / értelmednek szüksége van. Ha például gondoskodást kell tanulnod, mert nem vagy elég empatikus másokkal, akkor ad majd egy beteg rokont, akit neked kell ápolnod, stb.
És a gyerek ugyanilyen. Nem véletlenül kapja valaki az élettől a szülőséget – hanem azért, hogy valamit tanuljon belőle. De ha más ember ugyanazokat a dolgokat gyerek nélkül is megtanulja (vagy ha neki nem azokat a dolgokat kell megtanulni, hanem valami teljesen mást), akkor annak nem gyereket fog adni, hanem más utat, olyat, amiből azt fogja megtanulni, ami az ő lelkének / értelmének specifikusan megfelel.
Ennek semmi köze a Nagy Ő-höz, vagy az Igazihoz…
Az összes közül a “Majd meggondolod magad” kezdetű örökzöld sláger dühít a legjobban. Nem csupán iszonyat lekezelő, de milyen jogon hiszi azt a mondat kérdezője, hogy jobban tudja, hogy milyen vagyok és mit akarok, mint én magam? A többin csak jót nevetnék, bele az illető arcába.